Solskjaer Mata jövőjéről
Ole Gunnar Solskjaer elmondása szerint folynak a megbeszélések Juan Mata és a Manchester United között a középpályás jövőjéről.
A spanyol középpályás az egyik legrégebb óta a Unitednél lévő játékos a jelenlegi keretből, hiszen még 2014 januárjában érkezett a Chelsea csapatából. Mata szerződése hamarosan lejár, ám a klubnak lehetősége van egy évvel meghosszabbítani a 33 éves játékos kontraktusát.
Mata remekül kezdte a szezont és bezsebelte a hónap játékosának járó elismerést is szeptemberben, azóta viszont jóval kevesebb játéklehetőséghez jutott. Összesen 16 alkalommal lépett csupán pályára. Ebből pedig 7 alkalommal csereként.
A United norvég menedzsere elismerte, hogy nagyon nehéz egyesek számára megadni a szükséges játékidőt és elárulta, hogy most Juannak kell mérlegelnie és döntést hoznia a jövőjével kapcsolatban.

"Beszélgettünk már Juannal erről és hamarosan újra leülünk tárgyalni" - árulta el Solskjaer a Fulham elleni találkozót megelőző sajtótájékoztatóján. "Nem játszott annyit, amennyit szeretett volna és hamarosan döntést kell hoznunk közösen a jövőjével kapcsolatban."
"A saját kezében van a jövője, de amit biztos elmondhatok, hogy nagyszerűen szolgálta mindig is a klubot. Ahogy már többször is mondtam, nagyon nehéz számomra, amikor olyan döntéseket kell meghoznom, hogy jó játékosokat, jó embereket hagyok ki a csapatból."
"A döntésének arról kell szólnia, hogy mit akar a karrierje következő szakaszában. Itt akarja folytatni, vagy máshová menne. Még nem született meg a végleges döntés."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |