Ole: Cavani maradása nem zárja ki a csatárposzt erősítését
Ole Gunnar Solskjaer szerint a Manchester United még harcban állhat egy csatár leigazolásáért a nyáron, annak ellenére, hogy Edinson Cavani meghosszabbította szerződését a klubbal.
Cavani kedden egy majdnem félpályás góllal üdvözölte az Old Traffordra visszatérő 10 ezer nézőt a Fulham ellen 1-1-re végződött bajnokin, amely már a kilencedik találata volt legutóbbi 10 mérkőzésén.
De csak néhány nappal azt követően, hogy robbant a bomba és Harry Kane kérvényezte átigazolását a Tottenham Hotspurnél, Solskjaer azt nyilatkozta a Sky Sportsnak, hogy a nyári átigazolási időszakban nem zárja ki egy újabb csatár érkezését, annak ellenére, hogy Cavani további egy szezonra kötelezte el magát a Vörös Ördögökhöz.
"Természetesen szeretnénk megerősíteni a keretet" - kezdte Solskjaer.
"Amikor összeállítasz egy játékoskeretet, akkor sok-sok dolgot kell megfontolnod és figyelembe venned."
"Én nem mondom azt, hogy Eddie [Cavani] maradása azt jelenti, hogy más nem fog érkezni a támadósorba."

Kane esetleges elérhetővé válása kapcsán Solskjaer így folytatta:
"Nem beszélhetek más csapatok játékosairól. Jól ismernek már engem, nem gondolom, hogy ez tisztelettudó viselkedés lenne bármelyik csapattal szemben. Rengeteg jó játékos van a piacon - azt is mondhatnám, hogy [Lionel] Messi és [Cristiano] Ronaldo érdekel, de tudják, nem beszélhetek róluk."
Amikor a londoniak elleni lefújást követő sajtótájékoztatóján arról kérdezték, kizárja-e, hogy csatárt igazolnak a nyáron, a norvég menedzser így válaszolt:
"Nem, természetesen nem fogom. Igen, Edinson maradt, de mennyi jó csatárunk volt már ennél a klubnál és éppen ezért nem mondhatom azt, hogy nem fogunk arra a posztra igazolni."
"Persze hogy nem, mert építkezünk és azért dolgozunk, hogy még jobb keretünk legyen. Egymásután két évben is ott vagyunk a legjobb három között a bajnokságban, de még közel sem tartunk ott, ahol tartani szeretnénk. Szóval remélhetőleg a következő szezon kezdetén egy erősebb kerettel rendelkezünk majd, amely kiegyensúlyozottabb teljesítményre képes és kihívóként tud fellépni az előttünk járó csapatokkal szemben."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Ole Gunnar Solskjaer
Pletykák, átigazolások
Edinson Cavani
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló