Beckham is bekerült a Hírességek Csarnokába
A Manchester Uniteddel triplázó David Beckham lett a 3. Vörös Ördög, aki bekerült a Premier League Hírességek Csarnokába.
Korábbi legendás középpályásunk a Unitednél eltöltött időszaka alatt 6 alkalommal nyerte meg a bajnokságot a csapattal és a nyilvános szavazáson Eric Cantona és Roy Keane után ő is bekerült a Premier League Hírességek Csarnokába.
Vörös Ördögként Becks 1992-ben mutatkozott be fiatal akadémistaként a United felnőtt csapatában. 1995-ben kölcsönbe került a Preston North End-hez, majd visszatért nevelőklubjához és az 1996/97-es szezon első meccsén egy félpályáról szerzett káprázatos góllal jelentkezett Wimbledonban, a szezon első mérkőzésén.
A középpályás mai napig híres szabadrúgásairól és az azokból szerzett találatokról. Emellett pedig elvitathatatlan érdemei vannak a Manchester United híres triplázásában is.

A rendkívül kreatív játékos legtöbbször a középpálya jobb oldalán szerepelt és 62 gólt, valamint 80 gólpasszt jegyzett a bajnokságban, mielőtt 2003-ban a Real Madridhoz igazolt.
A kitüntetésre reagálva David a premierleague.com-nak elmondta: "Megtiszteltetés, hogy a játék és a bajnokság ezen legendái mellett bekerülhettem a Premier League Hírességek Csarnokába. A Premier League nagyon fontos része volt a karrieremnek, az életemnek és örülök, hogy azon ikonok mellett szerepelhetek, akikkel együtt játszottam, versenyeztem és akikre felnéztem."
"Hatalmas megtiszteltetés számomra ez a lehetőség, mert tudom, hogy a szurkolóknak köszönhetem ezt a sikert. Az elmúlt egy év megmutatta, hogy mennyire fontosak is ők a futballban. Nagyszerű látni, hogy lassan visszatérhetnek a stadionokba, mert ők teszik igazán különlegessé a focit. A játékos pályafutásomtól kezdve a mai napig úgy gondolom, hogy szerencsés vagyok, mert olyan szurkolók vannak a hátam mögött, akik vég nélkül támogatnak, ezért köszönöm a szavazatot mindenkinek."
És vajon mire tekint vissza Beckham legszívesebben a Premier League-ben eltöltött időszakából amellett, hogy 6 alkalommal is bajnoki címet ünnepelhetett a Vörös Ördögökkel?
"A nagy riválisok elleni mérkőzésekre, melyeket megnyertünk a Liverpool, az Arsenal, a Manchester City és a Leeds ellen. Mind-mind a kedvenc Premier League pillanataim között szerepelnek. Nagyon intenzív meccsek voltak ezek, a szurkolók egy percre sem csendesedtek el, bennünk pedig ott volt az akarat, hogy győzzünk."
"Ezek azok a pillanatok, melyeket sosem fogok elfelejteni és kincsként őrzök. Most pedig szurkolóként élhetem át ezeket az emlékeket minden United győzelem alkalmával."
"A Premier League-ben eltöltött évek karrierem legjobb pillanatait jelentik és rendkívül megtisztelő számomra, hogy ilyen mértékben elismernek."
Thierry Henry és Alan Shearer volt az első két játékos, akik bekerültek a Hírességek Csarnokába, Beckhammel együtt pedig mellettük még Eric Cantona, Roy Keane, Frank Lampard, Steven Gerrard és Dennis Bergkamp érdemelte ki a szurkolók szavazatai alapján, hogy részesülhessenek ebben a megtiszteltetésben.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |