Utazó keret az Európa-liga döntőre

Hivatalosan is megerősítésre került a Manchester United utazó kerete a szerda esti, Villarreal elleni gdanski Európa-liga döntőre.


Ole Gunnar Solskjaer 26 fős kerettel utazik el Lengyelországba, nem kisebb céllal, mint hogy 2017 után másodjára is elhódítsák a klubbal az Európa-liga megnyeréséért járó trófeát.

 

Ott van az utazók között a csapatkapitány, Harry Maguire is, aki bokaszalag sérülés miatt kihagyni kényszerült az utolsó négy bajnoki mérkőzést.

 

A menedzser elmondása szerint a döntő napjáig várni fog azzal a döntéssel, hogy a 28 éves játékosra számíthat-e vagy sem, de elárulta, valószínűbb, hogy nem.

 

Axel Tuanzebe, Eric Bailly és Victor Lindelöf töltötte be az elmúlt mérkőzéseken a belső védő kettős szerepét és mindannyian elutaztak abban a reményben Lengyelországba is, hogy rájuk esik majd Solskjaer választása.

 

Anthony Martial csereként lépett pályára a 2017-es, stockholmi Európa-liga fináléban, ezúttal azonban nem lehet majd jelen társaival.

 

 

A francia támadó kihagyni kényszerült az elmúlt két hónapot egy márciusi, francia válogatottban összeszedett térdsérülés miatt és bár az elmúlt hetekben már edzésbe állhatott, még nem áll készen arra, hogy a felnőtt csapatban bevetésre kerülhessen.

 

A fiatal Amad, Anthony Elanga és Shola Shoretire jó benyomást tett a vasárnapi, Wolves ellen 2-1-re megnyert szezonzáró bajnokin és mivel Solskjaer 12 cserejátékost nevezhet majd a gdanski fináléra - akik közül maximum ötöt küldhet pályára a rendes játékidőben - mindannyian esélyesek lehetnek arra, hogy pályafutásuk első európai kupafináléján vegyenek részt.

 

Csak David de Gea, Juan Mata, Marcus Rashford és Paul Pogba volt ott azon 18 játékos között, akik nevezve lettek a mostani csapatból a négy évvel ezelőtti, stockholmi meccsnapi keretbe.

 

A keret hétfőn este kel útra Lengyelországba.

 

UTAZÓ KERET AZ EURÓPA-LIGA DÖNTŐRE

Kapusok: David De Gea, Dean Henderson, Lee Grant, Nathan Bishop

Védők: Eric Bailly, Victor Lindelöf, Harry Maguire, Luke Shaw, Alex Telles, Axel Tuanzebe, Aaron Wan-Bissaka, Brandon Williams

Középpályások: Amad, Bruno Fernandes, Fred, Daniel James, Juan Mata, Nemanja Matic, Scott McTominay, Paul Pogba, Donny van de Beek

Támadók: Edinson Cavani, Anthony Elanga, Mason Greenwood, Marcus Rashford, Shola Shoretire


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Villarreal - Manchester United

Európa-liga, döntő

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!