Cavanié a hónap legszebb gólja a Unitednél
Edinson Cavani nyerte a Manchester United csapatán belül a május legszebb gólja díjat a 2020/21-es szezon végén. Az elismerést a Fulham elleni káprázatos találatával érdemelte ki.
Az uruguayi támadó 10000 szerencsés szurkoló előtt vette be a Fulham kapuját 15 perccel a mérkőzés megkezdése után az Old Traffordon. Az indítás is varázslatos volt a vendégek hátsó vonala mögé, ahol aztán Cavani átemelte a játékszert a korábbi PSG-s csapattársa Alphonse Areola felett, egyenesen a vendégek hálójába.
35.2 méteres távolságból ez az egyetlen Premier League gól ebben a szezonban és igazán méltó volt a 14 hónapot követően visszatérő szurkolók köszöntésére.
Bár a szurkolók Bruno Fernandesnek ítélték a Szezon Gólja díjat az Everton elleni nem mindennapi gólja miatt, azonban Cavani varázslatos találata szélesebb körben lett elismerve.
Cavani elnyerte a bajnokságban a legszebb találat díját májusban és versenyben van a szezon legszebb gólja címért is.
Házon belül 78 százalékos előnnyel szintén övé május legszebb gólja, így már háromszor zsebelhette be ezt az elismerést a szezonban, Brunohoz hasonlóan.
Cavani a május hónap legjobb játékosa díjat is elnyerte, vagyis ez a második egymás utáni duplája, ami a klubon belüli elismeréseket illeti.
A 2020/21-es szezon legszebb találatai
Szeptember: Rashford - Brighton
Október: Fernandes - Newcastle
November: Fernandes - Basaksehir
December: Cavani - Everton
Január: Pogba - Fulham
Február: Fernandes - Everton
Március: Amad - AC Milan
Április: Cavani - AS Roma
Május: Cavani - Fulham

Vélemények a gólról:
Ole Gunnar Solskjaer:
"Milyen szép volt már Cavani gólja. Oh, klasszis. Nyilvánvalóan ez volt a csúcs. Micsoda bemutatkozás a Stretford End előtt. Tudom és régóta mondogatom már, hogy szükségünk van szurkolókra, hogy lássák azt a temérdek gólt, amit szerez számunkra. Egyszerűen tökéletes befejezés volt, és az, ahogy helyzetbe hozták, szintén kivételes."
Rio Ferdinand:
"Wow...egyszerűen csak wow.... @ECavaniOfficial a szurkolók visszatértek és kaptak egy gyönyörű gólt!!"
Stewart Gardner, az MUTV szakkommentátora:
"Leheletnyi érintés Bruno Fernandestől. Cavaninál a labda, Cavani...és elküldte szotyizni! Az Old Traffordnak új ikonja van: Edinson Cavani. A United már döntött a szezon góljáról, lehet ezután meg kell fontolniuk azt a döntést!"
Danny Webber, MUTV tudósító:
"Egyszerűen fantasztikus volt. Micsoda kezdés a mérkőzésen. Nagyszerű minőség, leheletnyi érintés Brunotól, micsoda érzékek, hogy csak egy kis érintéssel eljuttathatja a labdát Cavanihoz. Ez is azt mutatja, mekkora minőség az, amit ő képvisel. Látta, hogy a kapus kinn áll a kapujából, próbál visszaérni, de 40 méterről megfelelő erővel, megfelelő pontossággal bevette a kaput, micsoda módja ez a gólszerzésnek a szurkolók előtt a Stretford Enden."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Bournemouth - Manchester United
Premier League, 31. forduló