Bailly öt éve a Unitedben

Kedden volt öt éve, hogy teljesült Eric Bailly álma és a Manchester Unitedhez igazolt.


Az elefántcsontparti középhátvéd volt az első nyári igazolása United menedzserként Jose Mourinhónak, utána bővült még a keret Henrikh Mkhitaryan, Zlatan Ibrahimovic és Paul Pogba érkezésével.

 

A friss igazolások nagyban hozzájárultak a United Ligakupa és Európa-liga győzelméhez a 2016-17-es szezonban.

 

Bailly, akiről dalt írtak a szurkolók érkezését követően, aminek egy sora így szól: "A legnagyobb Eric, a király óta" sajnos sokszor küzdött sérülésekkel a szezonok folyamán, a norvég menedzser mégis megadta neki a bizalmat és új, három éves szerződést írtak alá a 27 éves védővel.

 

Mennyi álomigazolás volt a United részéről és hányszor hallottunk az ígéretes, híres vagy ismeretlen játékosoktól az adrenalinlöketről, ami az Old Traffordra érkezésüket követően el is halt.

 

A múltban Bailly mesélt a Villarrealból Unitedbe igazolásáról, valamint annak megható pillanatáról, ugyanis 15 éves koráig nem léphetett füves pályára sem.

 

"Anyukámmal voltam a társalgóban, mikor mondtam neki, hogy a Unitedbe igazolok" - mondta Eric. "A család jött, beszélgettünk és mindenki el volt ragadtatva az örömtől. Az a nap sokat jelentett számomra."

 

"Aztán repülőre szálltam és végre mindenben megegyeztünk Angliában a klubbal. Sikerült az orvosi vizsgálat is, így Manchesterbe igazolhattam."

 

"Mikor a elefántcsontparti csapat képzési központjában jártam, kicsi volt a személyzet, másabb volt a rendszer, mint Európában, de sokat tanultam és itt jöttem igazán rá arra, hogy kemény munkával bármi sikerülhet."

 

"Miért ne válhatna belőlem profi játékos Európában? Hittem magamban és folytattam a fejlődést, imádkoztam és ennek köszönhetően profi játékossá váltam Európában."

 

A kemény munkának és önfeláldozásnak köszönhetően Bailly eljutott Európába, a Villarrealt megelőzvén az RCD Espanyolhoz igazolt, végül pedig a Manchester United csapatába került. Európai útját honfitársa, Amad Diallo is leutánozta évekkel később.

 

A két játékos remek kapcsolatot ápol egymással. Eric szárnyai alá vette a fiatal elefántcsontparti középpályást, segített neki beilleszkedni az angol életbe, miután januárban Olaszországból a ködös Albionba költözött.

 

"Amikor a csapathoz kerültem olyan csapattársaim voltak, akik rengeteg tapasztalattal rendelkeztek. Emlékszem Rooneyra, Ibrára, Valenciára. Ők azok a játékosok, akik sokat segítettek nekem, mikor idekerültem. Amikor fiatal játékos érkezik a csapathoz, nagyon fontos, hogy segítsünk neki."

 

 

"Sokat beszélgetek velük. Fiatal és tehetséges játékosok, de tudjuk, az a legfontosabb, hogy türelmesek legyünk velük."

 

"Készen állok, hogy segítsek nekik. Készen állok, hogy segítsek minden játékosnak."

 

Eric segített Amadnak, mielőtt az igazolás végbe ment volna, Ole Gunnar Solskjaer pedig ki is kérte a védő véleményét a játékosról.

 

"Emlékszem, hogy Ole kikérte a véleményem a srácról" - fedte fel Bailly a Sky Sports-nak.

 

"Ismertem őt. Nagyon szerény, csendes, nem beszél túl sokat."

 

"Részemről nem gondolkodtam sokáig a dolgon. Megmondtam a főnöknek, hogy ő egy jó srác, igazi tehetség."

 

"Megteszek mindent! Leszek ügynök, nagytesó! Nagyon örültem neki."

 

Minden United szurkoló izgatott az Amadban lévő potenciál miatt, aki megszerezte első gólját az AC Milan csapata ellen tavasszal, mikor a kapunak háttal fejelt egy briliáns gólt. Hazája válogatottjában is betalált Burkina Faso ellen a héten. Egy utolsó pillanatokban lőtt, gyönyörű szabadrúgás góllal vette ki részét a mérkőzésből, amely találattal a győzelmet is megszerezték honfitársaival.

 

Ami Baillyt illeti új, három éves szerződést írt alá a United felnőtt csapatában, ezzel megkapva a lehetőséget, hogy érvényesüljön. Először sérülések hátráltatták, később pedig szerencsétlenségére pozitív COVID-19 tesztet produkált, így sokáig elérhetetlen volt az idényben. Csupán 21 meccsen léphetett csak pályára, szezonjának csúcspontja pedig az Aston Villa elleni, utolsó percben végrehajtott elképesztő blokkja volt, aminek köszönhetően a United januárban a Premier League élére került.

 

Eddig összesen 106 mérkőzésen lépett pályára a United csapatában fél évtized alatt. Bailly keményen hajt, hogy többet tehessen és trófeákat nyerjen a csapattal.

 

"Többet akarok tenni a klubért" - mondta. "Amikor rossz passzban voltam, a klub segített rajtam. Ezt tartom fókuszban, hogy minél többet tudjak játszani."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!