11 millió fonttal többet kér Sanchoért a Dortmund a United ajánlatánál
Jadon Sancho értékét illetően 11 millió fontos különbség van a Manchester United és a Borussia Dortmund között.
A United egy bónuszokkal együtt 75 millió fontra rúgó ajánlatot tett Sanchoért, míg a Dortmund közel 86 millió fontot szeretne kapni bónuszokkal együtt a szélsőért.
Az egyeztetések tovább folynak a felek között a 21 éves válogatott játékos átigazolásának ügyében, aki jelenleg az angol válogatott tagjaként Horvátország ellen készül az Európa-bajnokságon.
Úgy tudni, a dortmundiak szeretnék, ha a 86 millió fontos vételár nagy részét egyben fizetnék ki a Vörös Ördögök, míg az összeg maradék részét különböző bónuszok tennék ki.
Mindkét fél részéről megvan a hajlandóság az ügylet nyélbe ütését illetően, a személyi és ügynöki feltételek pedig már egyeztetésre kerültek és nem fognak problémát okozni.
Sancho jelenleg érvényes szerződése 2023 nyaráig szól a Signal Iduna Parkban.
Bár más klubok érdeklődését is felkeltette, Sancho számára továbbra is a United maradt a "legrealisztikusabb úti cél".
Amikor arról kérdezték, hogy a nyári Európa-bajnokságon elterelheti-e a figyelmét jövőjének bizonytalansága, Sancho így felelt a talkSPORT-nak:
"Nem, higgadt vagyok ezzel kapcsolatban."

"Mint tudják, mindig vannak pletykák, különösen ha jól teljesít az ember."
"Minden azon múlik, hogy miként sikerül kezelni ezt a pályán és hogy az ember képes-e továbbra is ugyanolyan szinten végezni a dolgát, mint korábban."
"Ha ez sikerül, akkor biztosan nem lehet probléma, mert a legfontosabb számomra a játékom és jelen pillanatban most csak és kizárólag erre koncentrálok."
Lehetséges jövőbeli csapattársai, Marcus Rashford, Dean Henderson, Luke Shaw és Harry Maguire is tagjai az angol válogatott Eb-keretének Sancho mellett és bár őket is nagyon foglalkoztatja potenciális átigazolása, próbálja nyugtatni a kedélyeket.
"Természetesen képzelhetik, hogy a srácoknak rengeteg kérdésük van felém" - tette hozzá.
"Szerintem ez nagyon sok játékossal ugyanígy van, mert tele vagyunk fiatal tehetségekkel és - ahogy korábban is mondtam - ha az ember jól teljesít, az magával vonzza a pletykákat is."
"Csak annyit tudtam mondani a fiúknak, 'nézzétek, ebben a pillanatban csak a játékra koncentrálok', csapatként pedig lépésről-lépésre az Eb-re kell fókuszálnunk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Pletykák, átigazolások
Jadon Sancho
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló