Cavani ismét bekerült az uruguayi válogatottba
A Manchester United támadója, Edinson Cavani is tagja az uruguayi válogatott keretének, amely készül a Brazíliában megrendezésre kerülő Copa America megmérettetéseire.
Oscar Tabarez vezetőedző csütörtökön kihirdette a 26 fős uruguayi nemzeti csapat névsorát, amibe a 34 esztendős csatár is bekerült. Uruguay célja ugyanis nem más mint, hogy rekordot jelentő 16. alkalommal is elhódítsa a kupát.
Edi nem szerepelt a legutóbbi Venezuela és Paraguay elleni világbajnoki selejtezőkön, melyek gól nélküli döntetlennel értek véget, ugyanis két mérkőzésre szóló eltiltását töltötte a 2020 novemberi, Brazília elleni mérkőzésen kapott piros lapja miatt.

Akárhogy is, a korábbi PSG játékos, aki nemrég negyedik gyermekének születését ünnepelte, úgy néz ki 10. nyári tornájára készül, miután együtt edzett csapattársaival.
Cavani csatlakozott azoknak a játékosoknak a táborába, akik 10 évvel ezelőtt is tagjai voltak az uruguayi válogatottnak a tornagyőzelem alkalmával. Ilyenek például Diego Godin, vagy Luis Suarez, akiknek tapasztalata sokat segíthet az ígéretes uruguayi fiataloknak, mint a Real Madrid játékos Federico Valverde, vagy a Barcelona középső védője, Ronald Araujo.
Uruguay az "A" csoportban kezdi meg a tornát Argentínával együtt, akik eredetileg a verseny házigazdái lettek volna. Az argentinok mellett pedig Bolívia, Chile és Paraguay lesznek még a csoportjukban.
A csoport legjobb négy csapata jut a negyeddöntőbe, az uruguayi csapata pedig jövő pénteken, Argentína ellen kezdi meg szereplését Brazíliában.
Uruguay mérkőzései:
Argentína - Uruguay (június 18 - 00:00)
Uruguay - Chile (június 21 - 21:00)
Bolívia - Uruguay (június 24 - 21:00)
Uruguay - Paraguay (június 28 - 00:00)
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Nottingham Forest vs Manchester United
Premier League 10. fordulóThe City Ground
2025-11-01 16:00
Premier League 9. forduló
Old Trafford
2025-10-25 18:30
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Edinson Cavani
Manchester United
Válogatottak
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 16 | 3 | +13 | 22 |
| 2 | Bournemouth | 9 | 16 | 11 | +5 | 18 |
| 3 | Tottenham | 9 | 17 | 7 | +10 | 17 |
| 4 | Sunderland | 9 | 11 | 7 | +4 | 17 |
| 5 | Manchester City | 9 | 17 | 7 | +10 | 16 |
| 6 | Manchester United | 9 | 15 | 14 | +1 | 16 |
| 7 | Liverpool | 9 | 16 | 14 | +2 | 15 |
| 8 | Aston Villa | 9 | 9 | 8 | +1 | 15 |
| 9 | Chelsea | 9 | 17 | 11 | +6 | 14 |
| 10 | Crystal Palace | 9 | 12 | 9 | +3 | 13 |
| 11 | Brentford | 9 | 14 | 14 | 0 | 13 |
| 12 | Newcastle | 9 | 9 | 8 | +1 | 12 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 9 | 14 | 15 | -1 | 12 |
| 14 | Everton | 9 | 9 | 12 | -3 | 11 |
| 15 | Leeds United | 9 | 9 | 14 | -5 | 11 |
| 16 | Burnley | 9 | 12 | 17 | -5 | 10 |
| 17 | Fulham | 9 | 9 | 14 | -5 | 8 |
| 18 | Nottingham Forest | 9 | 5 | 17 | -12 | 5 |
| 19 | West Ham | 9 | 7 | 20 | -13 | 4 |
| 20 | Wolves | 9 | 7 | 19 | -12 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Nottingham Forest - Manchester United
Premier League, 10. forduló