Henderson és Jones az U23-as csapatban játszott
A Manchester United U23-as csapata kikapott az Arsenal elleni találkozón a Premier League 2 aktuális fordulójában szombaton, de legalább Phil Jones és Dean Henderson értékes játékperceket szerezhettek.
Neil Wood Vörös Ördögei szombaton az Ágyusok ellen maradtak alul a tartalékok bajnokságában. Legutoljára a Chelsea U23 ellen tudott a United U23-as csapata pontot rabolni.
Az első csapat menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer pénteken nyilatkozott a klubmédiának, hogy Dean Henderson játékperceket fog kapni az U23-as csapatban, Jones-sal együtt, aki azért küzd, hogy visszanyerje fittségét.
Sajnos azonban, ez a bizonyos bajnoki találkozó a tartalékoknál nem az Ő meccsük volt. Shola Shoretire betalált ugyan a Vörös Ördögök részéről, azonban még az első félidőben Folarin Balogun duplázott az Ágyusoktól, a hosszabbításban pedig Charlie Patino állította be a 3-1-es végeredményt.
Keményre sikerült a kezdés a United számára, ugyanis két perccel a sípszót követően Balogun jóvoltából hátrányba is került a csapat.
A szoros első félidő ellenére a hazaiak tudták kettőre növelni előnyüket, mivel egy gyors kontratámadás végén ismét Balogunk volt eredményes, azt követően, hogy egy az egyben mehetett Henderson kapusra és ott már nem hibázott.
A második bekapott gólt követően az Ágyusok ismét próbálkoztak, de azt a United kapusa hatalmas védéssel hárítani tudta. Eddie Nketiah találta magát tiszta lövő helyzetben, de Henderson leért a bal sarokra és védeni tudott.
A csalódást keltő félidőt követően, a United harcosabban jött ki az öltözőből és a 63. percben meg is lett az eredménye, 2-1-re módosult az állás.
Shoretire lőtt egy gyönyörű gólt a tizenhatoson kívülről, jobb lábbal a jobb felső sarokba.
A United folytatta a támadások kidolgozását az egyenlítés reményében, Jones-nak azonban nem volt szerencséje, nem sokkal Shoretire támadását követően. A védő ugrott a legmagasabbra a szögletnél, de csak a felső lécet találta el.
Sajnos, ez volt a legnagyobb lehetősége Wood játékosainak az egyenlítésre, ugyanis a hosszabbításban Patino megadta a kegyelemdöfést a United-nek és 3-1-re módosította a végeredményt.
A United U23-as csapata a következő hétvégén a Brighton & Hove Albion U23 ellen javíthat a Premier League 2-ben a Leigh Sports Village stadionban.
Meccs összefoglaló:
United: Henderson; Wellens, Jones, Mengi (c), Hardley; Svidersky, Savage; Shoretire (McNeill 75) , Hannibal, Iqbal, Hugill.
Fel nem használt cserék: Vitek, Murray, McShane, Mather.
Gólszerzők: Balogun 2,40 Patino 90+2 | Shoretire 63.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Olympique Lyon
Európa-liga negyeddöntő, 2. mérkőzésOld Trafford
2025-04-17 21:00
Premier League 32. forduló
St. James' Park
2025-04-13 17:30
2025-04-10 21:00
2025-04-06 17:30
2025-04-01 21:00
2025-03-16 20:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Dean Henderson
Phil Jones
Akadémiai csapat
Manchester United
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 32 | 74 | 31 | +43 | 76 |
2 | Arsenal | 32 | 57 | 27 | +30 | 63 |
3 | Newcastle | 32 | 61 | 40 | +21 | 59 |
4 | Nottingham Forest | 32 | 51 | 38 | +13 | 57 |
5 | Manchester City | 32 | 62 | 42 | +20 | 55 |
6 | Chelsea | 32 | 56 | 39 | +17 | 54 |
7 | Aston Villa | 32 | 49 | 46 | +3 | 54 |
8 | Bournemouth | 32 | 52 | 40 | +12 | 48 |
9 | Fulham | 32 | 47 | 43 | +4 | 48 |
10 | Brighton & Hove Albion | 32 | 51 | 49 | +2 | 48 |
11 | Brentford | 32 | 52 | 48 | +4 | 43 |
12 | Crystal Palace | 32 | 41 | 45 | -4 | 43 |
13 | Everton | 32 | 34 | 38 | -4 | 38 |
14 | Manchester United | 32 | 38 | 45 | -7 | 38 |
15 | Tottenham | 32 | 60 | 49 | +11 | 37 |
16 | Wolves | 32 | 47 | 61 | -14 | 35 |
17 | West Ham | 32 | 36 | 54 | -18 | 35 |
18 | Ipswich Town | 32 | 33 | 67 | -34 | 21 |
19 | Leicester City | 32 | 27 | 72 | -45 | 18 |
20 | Southampton | 32 | 23 | 77 | -54 | 10 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - Olympique Lyon
Európa-liga, negyeddöntő