Hendersont megműtötték

Dean Henderson megerősítette, hogy ebben a szezonban már nem léphet pályára tétmérkőzésen, miután operáción esett át.


A Manchester United saját nevelésű kapusa, aki ezt az idényt a Nottingham Forestnél tölti kölcsönben, közösségi médiás felületein jelentette be, hogy a combsérülése miatti orvosi beavatkozás sikeres volt.

 

Mindazonáltal a 26 éves portás magabiztos azt illetően, hogy a Foresttel kötött kölcsönidőszak lejárta után a felkészülési szezonra megfelelő erőnléti állapotban térhet vissza.

 

Henderson legutolsó két mérkőzése Steve Cooper alakulatánál eléggé jól sikerült, ugyanis előbb a Wolves elleni tizenegyespárbaj hőse volt a győztes Ligakupa negyeddöntő mérkőzésen, majd pedig kapott gól nélkül őrizte meg kapuját a helyi rivális Leicester City 2-0-s legyőzése alkalmával. 

 

Sérülése miatt január óta nem léphetett pályára, de a 2022/23-as szezonban így is 20 mérkőzésen védhetett.

 

 

Kidőlését követően a Forest a veterán Keylor Navast szerződtette kölcsönben a Paris Saint-Germaintől, aki például a legutóbbi, 2-0-s manchesteri győzelemmel végződött mérkőzésen is parádézott a The City Groundon.

 

"Műtéten estem át egy régóta húzódó probléma miatt" - kezdte Henderson az Instagramon.

 

"Csalódott vagyok, amiért ki kell hagynom a szezon hátralévő részét, de a műtét jól sikerült és a felkészülési szezonra már újra a pályán lehetek."

 

"Támogatni fogom a fiúkat a szezon további részében is."

 

A Forest jelenleg a Championshipbe való visszatérés ellen küzd, ugyanis a Premier League tabelláján a 18. helyet foglalják el.


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!