Ole: Sokkal jobban kell kezdenünk a meccseken
Ole Gunnar Solskjaer arra bíztatja a Manchester United játékosait, hogy mutassák ki a foguk fehérjét a mérkőzés elejétől kezdve az Aston Villa elleni hétvégéi Premier League találkozón.
A Vörös Ördögök a szezon kezdete óta a meccseik első 10 percében még nem szereztek gólt és ebbe beletartozik a Ligakupa, a Premier League és a Bajnokok Ligája is. A bajnokságban ráadásul legalább 30 percbe telt eddig a csapatnak, hogy betaláljanak ez pedig Bruno Fernandes volt a Leeds elleni szezonnyitó alkalmával, mely találkozót végül 5-1-re megnyert Solskjaer csapata.
A Newcastle elleni is sikerült végül 4 gólt szerezni, azonban az első játékrészben egyedül Ronaldo talált be és ez is a félidő hosszabbításának a 2. percében történt. Mason Greenwood, aki a West Ham elleni végül vereséggel végződő Ligakupa meccsen csereként beállva majdnem egyből gólt is szerzett az össze eddigi találatát a második játékrészben érte el.
Múlt hét vasárnap is hátrányba kerültek a Vörös Ördögök a West Ham ellen, ám ott Ronaldo a 35. percben egalizálni tudott. Korai gólt egyedül a Young Boys ellen tudott szerezni a csapat. A svájciak ellen Ronaldo már a 13. percben betalált, igaz a találkozót végül elveszítette a United.
A Kalapácsosok elleni Ligakupa mérkőzést álmosan kezdte a csapat és 9 perc elteltével már hátrányba is kerültek Manuel Lanzini találatával. Ezt a lassú és komótos kezdést pedig a menedzser véglegesen fel akarja számolni. Ole úgy érzi, hogy a sikerekhez a Unitednek már a mérkőzések elejétől kezdve nyomás alá kell helyeznie ellenfeleit, amelynek fontosságára a Ligakupa vereség is rámutat.
"Az első félidő elején lassúak, komótosak voltunk. Ezzel foglalkoznunk kell és foglalkozni is fogunk. Egyáltalán nem voltam elégedett a kezdéssel. Jól reagáltunk a bekapott gólra, de nem tudtunk fordítani, ahogy azt oly sokszor megtettük az elmúlt másfél évben, pedig elvárt lett volna a győzelem. Sokkal jobban kell kezdenünk a meccseinket."
A szurkolókra nem lehetett panasz, hiszen a Ligakupa találkozóra több, mint 72000 fő látogatott ki. Nyugodtan mondhatjuk, hogy az Álmok Színháza szinte folyamatosan tele van, mióta a szurkolók visszatérhettek. A lelátóról érkező buzdítást Diogo Dalot is méltatta.
"Mindent megtettünk, de sajnos ez ma este nem volt elég. Köszönjük a szurkolóinknak a támogatást, mint mindig. Továbbra is keményen dolgozunk."
A Vörös Ördögök minden bizonnyal ismét megkapják a szükséges támogatást, amikor Dean Smith Aston Villaja érkezik az Old Traffordra szombaton, Ole pedig reméli, hogy játékosai képesek lesznek kihasználni a hazai pálya előnyét a bajnokin.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Bournemouth - Manchester United
Premier League, 31. forduló