Manchester United U19 - Atalanta U19 4-2

A Manchester United fiataljai az Atalanta U19-es csapatával csaptak össze, ahol a felnőttekhez képest könnyedebb 4-2-es győzelmet arattak az UEFA Ifjúsági Liga aktuális csoportmérkőzésén.


Magyar idő szerint délután kettőkor csaptak össze egymással a fiatalok egy gólzáporosnak mondható mérkőzésen, bár ez inkább a hazaiak számára lehetett öröm, ugyanis Iqbal, Hugill és Garnacho jóvoltából már az első félidőben 3-1-ra vezetett a Vörös Ördögök csapata, míg a második félidőben Forson adta meg a kegyelemdöfést. 

 

A vezetést ugyan az Atalanta szerezte meg a 20. percben egy hátul eladott labdának köszönhetően. A megkaparintott játékszert Sidibe passzolta Panadanak, aki a tizenhatos előteréig vezette azt és kilőtte a bal alsó sarkot. 0-1

 

Azonban nem sokáig szomorkodott a United, a 22. percben jött a válasz. A bal oldalon Mather passzolt Hansennek, aki inkább visszatette középre a labdát, ahol Iqbal iramodott meg vele az ellenfél kapuja felé, majd megirigyelve az Atalanta korábbi gólját, ő is elvállalta a lövést távolról és neki lett igaza, ugyanis a labda becsurgott a bal alsó sarokba úgy, hogy a kapus csak szemmel tudta követni. 1-1

 

Két perc múlva vérszemet kaptak a fiúk, középkezdés után gyorsan megkaparintották a labdát és némi passzváltást követően Garnacho kapott egy gyönyörű előreívelést a jobb oldalon, a kapu előteréig nyargalt vele, majd beadta középre, ahol Hugill várta a labdát és bár ügyetlenül ugyan, de be tudta kotorni azt az üres kapuba. 2-1

 

A 30. perc környékén járunk, amikor az Atalanta játékosai nem értették meg egymást, ugyanis egy középre ívelt labdát nem tudott Guerini megszelídíteni, nem úgy, mint Garnacho, aki nyomban lecsapott a kínálkozó lehetőségre, megbirkózott a labdáért a védővel, majd miután szabad terület volt előtte, a tizenhatoson belülre vezette a labdát és eltekerte a kapus mellett a jobb felső sarokba. 3-1

 

 

A második félidőt is a United kezdte jobban, bár ezt megelőzte egy kettős csere hazai oldalon, miután Svidersky váltotta Iqbalt, Mathert pedig Forson a 61. percben. Máris a 63. percben járunk, amikor Fernandez kapott egy passzt a bal szélen, gyönyörű csellel elment az Atalanta védője mellett, felnézett és tanári passzt adott a középre befutó Forsonnak, aki futtában eltekerte a labdát a kapus mellett 4-1.

 

Hoogerfield és Gore jöttek be még a 71 és 75. percben a pályára Garnacho és Shoretire helyére, de ők már nem tudtak hozzátenni a mérkőzéshez, nem úgy, mint De Nipoti a túloldalon, aki Lozza helyére állt be a 62. percben az Atalanta csapatában. A 90+3. percben iramodott meg a jobb szélről be középre, kicselezett két United védőt, majd a tizenhatos előteréből hatalmas lövést eresztett meg, ami védhetetlenül landolt a jobb felső sarokban. 4-2

 

A mérkőzés egyébként végig barátságos mederben telt, egy sárgalapot sem kellett a bírónak kiosztani. A Vörös Ördögök fiatalja ezzel a csoportban a második helyet foglalják el az első Villarreal mögött, akik eddig mindhárom mérkőzésüket megnyerték, így 9 pontosak, s mivel a United csapata kikapott a spanyoloktól, így 6 ponttal várják az Atalanta elleni visszavágót, ami november 2-án lesz 14:00-kor a Centro Sportivo Bortolotti stadionjában. 

 

Mérkőzés összefoglaló:

United: Vitek (k); Jurado, Mengi (c), Hardley, Fernandez; Iqbal (Svidersky 61), Shoretire (Gore 75); Hansen-Aaroen, Garnacho (Hoogerwerf 71); Hugill, Mather (Forson 62).

Nem használt cserék: Benett, Hanbury (k), Oyedele

Gólszerzők: Iqbal 22 Hugill 24, Garnacho 30, Forson 63 ill.: Panada 20, De Nipoti 90+3


Manutdfanatics

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!