Manchester United U19 - Young Boys U19 2-1
A tegnapi nap duplán az akadémisták napja volt, ugyanis nem csak az az öröm érte sokukat, hogy bemutatkozhattak a felnőtt csapatban a Bajnokok Ligájában, de az akadémiai csapat is elsőként jutott tovább csoportjából.
Miután több fiatal lehetőséget kapott és debütálhatott a felnőtt csapatban, addig megnyílt a lehetőség azok számára, akik az akadémiai csapatban is kevesebbet tudnak szerepelni, többek között a ma délután a kezdőbe nevezett kapus, Mastny. A tét itt egy kicsit komolyabb volt, ugyanis a Villarreal U19 az Atalantahoz látogatott, a spanyolok győzelmével pedig a United-nek igen csak kapaszkodnia kellett volna a svájciakkal szemben, ha tartani szerette volna a csoportelsőségét.
Szerencsére nem volt ekkora izgalom, mint a felnőtt csapat mérkőzésén, ugyanis Garnacho már az első félidőben előnyhöz juttatta a Vörös Ördögöket, a második félidőben ugyan a svájciak egy büntetőnek köszönhetően egyenlítettek még, de McNiell egy gyönyörű emeléssel biztosította az első helyet a csapat számára.
Jurado a 28. percben cserére kényszerült, miután a 21. percben szabálytalankodtak vele szemben egy szöglet után, a szabadrúgás azonban veszélytelenre sikerült. Ogunneye váltotta.
A 41. percig kellett várni a gólra, amikor saját térfélen szerzett labdát a United, McNiell kapta meg végül és kezdeményezhetett kontrát, rövid vezetés után a túloldalon felfutó Garnachohoz ívelte laposan a játékszert, a spanyol támadó pedig a kapus mellett bevágta azt a hálóba. 1-0
Rendkívül agresszívan játszott a Young Boys, bár egyébként javarészt a United uralta a játékot, volt helyzete a svájci csapatnak is, az egyikből meg is indult a szélen Donno, akit teljesen feleslegesen buktatott Fredricson, így a vendégek büntetőhöz jutottak az 58. percben, amit maga a sértett végzett el. Mastny érezte az irányt, de elcsorgott alatta a labda. 1-1
Mivel a Villarreal 2-2-re végzett az olasz Atalanta csapatával, így a United fiataljai is megelégedhettek volna egy döntetlennel, de nem úgy McNiell, aki Hansen-Aaroentól kapott egy pazar indítást a 80. percben, a kapus kijött a támadóra, ő pedig tanári módon emelte át felette a labdát. 2-1
A meccs hátralévő részében nem történt különösebb esemény, McNiell besárgult a meccs végére, az egyébként kiegyensúlyozott mérkőzés United győzelmet hozott, ami azt jelentette, hogy 5 győzelemmel és 1 vereséggel csoportelsőként várhatja a sorsolást az ifjú Vörös Ördögök, míg a Young Boys U19 utolsóként esett ki a csoportból. Az Atalanta a harmadik és a Villarreal jutott tovább másodikként a Vörös Ördögök mögött.
Összefoglaló:
United: Mastny - Murray, Fredricson, Svidersky, Jurado (Ogunneye 28, Aljofree 74) - Mainoo, Hansen-Aaron, Oyedele - Garnacho (Ennis 68), McNiell, Mather (Hoogerwerf 68)
Nem használt cserék: Vitek, Norkett, Jackson,
Gólok: Garnacho 41, McNiell 80 ill.: Donno 58 büntetőből
ManUtd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Tartalék csapat
Manchester United
Ifjúsági BL
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló