Ole: A United mindig harcolni fog a sikerekért
Ole Gunnar Solskjaer, a Manchester United menedzsere beszélt csapata képességeiről és győztes mentalitásáról, amely szerinte mindig biztosítani fogja, hogy a Vörös Ördögök a legnagyobb klubok között legyenek.
Kevesen tudják igazán úgy, ahogy a csapat norvég menedzsere, hogy mit is jelent a United. Ole ezt már akkor megtanulta, amikor még játékosként töltötte éveit a klubnál, most pedig edzőként próbálja ezt a tudományát is átadni játékosainak.
Amikor arról kérdezték, hogy a City mennyire lehet képes a United történelmi eredményeinek elhomályosítására a menedzser elmondta, hogy milyen az a mentalitás és hit, amivel ennél a klubnál rendelkeznek.
"A Manchester United mindig visszatér a győztes útra. Úgy tekintünk magunkra, hogy mi vagyunk az első számú manchesteri klub és ez nem csak a városban, hanem világszinten is így van."

Az interjú során korábban Ole már elmondta, hogy tiszteli a városi rivális elmúlt években elért eredményeit, de ugyanakkor arra is kitért, hogy nem látja azt, hogy a City valaha is felülmúlja a United sikereit, amelyhez szeretnének most ők is hozzáadni újakat.
"Nem látom az sem a közeli, sem a távoli jövőben, hogy a City eredményei elhomályosítanák a Unitedét, ugyanakkor szeretném leszögezni, hogy tiszteletre méltónak tartom azt, amit az elmúlt 10 évben elértek és azt, hogy főleg az elmúlt 4-5 évben mennyire dominánsak voltak itt, Angliában."
Cristiano Ronaldo is a csapat segítségére lehet a szombati rangadón és szeretne újabb fejezeteket hozzáadni a múlt sikereihez. A zajos szomszédokat is hírbe hozták a portugál klasszissal, mielőtt hivatalossá vált, hogy hazatér a Unitedhez, Ole pedig elárulta, hogy nagyon örül annak, hogy a derbin Ronaldo vörös mezben fog játszani.
"Az a szép az egészben, hogy soha nem történt volna meg, hogy Ronaldo a Cityhez igazol. Nincs rá egy fikarcnyi esély sem, viszont nagyon örülök, hogy a meccsen vörösben láthatom majd. Remélhetőleg ismét ő lesz majd a két csapat közti különbség."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Manchester City
Premier League, 11. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló