Rangnick tervei a nemzetközi szünetben
A Manchester United ezen a hétvégén még a West Ham csapatával találkozik a bajnokságban, majd legközelebb csak februárban lépnek majd pályára, a játékosok többsége pedig szabadságot kap.
A Vörös Ördögök szombat délután az Old Traffordon fogadják majd a Kalapácsosokat, majd ezt követően 13 napig nem játszanak mérkőzést, első ellenfelük pedig a szünet után a Middlesbrough lesz az FA-kupa 4. fordulójában.
A FIFA egy rendkívüli nemzetközi szünetet hozott létre, hogy az UEFA-n kívüli nemzetek csapatai pótolni tudják a tavaly elmaradt világbajnoki selejtezőket, ami azt jelenti, hogy Fred, Telles és Edinson Cavani a jövő héten már hazájuk válogatottjában fog pályára lépni, míg Bailly és Hannibal továbbra is az Afrika Nemzetek Kupája sorozatban képviseli hazáját.
A United többi játékosa erre az időszakra egy kis szabadságot kap feltöltődés céljából az újabb zsúfolt időszak előtt, melyben bajnokik, FA-kupa mérkőzés és a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakasza is vár a csapatra.
A klubnál fontolóra vettek egy tengeren túli edzőtáborozást is, de a Covid járvány miatt ezt a lehetőséget végül elvetették.
"Pár nap pihenőt adunk a srácoknak, mert nincs értelme végighajtani őket a következő két hétben. Szerettünk volna edzőtáborba utazni, de a járvány miatt ez most nehezen kivitelezhető, ezért úgy döntöttünk, hogy szabadságot kapnak, majd néhány normál edzésen felkészülünk a Middlesbrough elleni mérkőzésre."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
13 | Brentford | 8 | 11 | 12 | -1 | 10 |
14 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
15 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
16 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
19 | West Ham | 8 | 6 | 18 | -12 | 4 |
20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League, 9. forduló