Ralf a Hanniballal kapcsolatos terveiről

Ralf Rangnick megerősítette, hogy Hannibal a szezon hátralévő részére a felnőtt csapat keretéhez került fel.


A 19. életévét az előző hónapban ünneplő középpályás visszatért a tunéziai válogatott Afrikai Nemzetek Kupája szerepléséről és készen áll arra, hogy a meccsnapi keret tagja legyen a péntek esti, Middlesbrough elleni FA-kupa mérkőzésre.

 

Ez egy újabb fontos lépést jelenthet a fiatal játékos fejlődésében, miután a 2020/21-es szezon zárófordulójában már debütálhatott felnőtt szinten egy Wolves elleni bajnoki mérkőzésen.

 

Hannibal értékes tapasztalatokkal gazdagodott Tunézia színeiben az utóbbi időszakban, ugyanis az Afrikai Nemzetek Kupája negyeddöntőjének kiharcolása mellett részese volt az Arab Kupa döntőjéig tartó menetelésnek is.

 

A Vörös Ördögök ideiglenes menedzsere pedig hiszi, hogy most jött el a megfelelő pillanat ahhoz, hogy integrálják a felnőtt csapat keretébe, amelyre nem kevesebb, mint hét tétmérkőzés vár februárban.

 

"Hannibal is felkerült a keretünkhöz" - kezdte Ralf a MUTV-nek adott interjúja során.

 

"Mostantól folyamatosan velünk fog edzeni és állandó tagja lesz a keretnek. Emellett ott lesz a holnapi kupameccsen is."

 

 

"Hogy őszinte legyek, még nem sokat találkoztam vele, mivel a válogatottjánál volt" - válaszolta, amikor arról kérdezték, hogy az edzésen tett-e rá jó benyomást a fiatal játékos."

 

"Láttam őt ott játszani, de nem az Afrika Kupán, hanem az eggyel előtte lévő sorozatban [Arab Kupa]."

 

"Megnéztem a döntőben és amit eddig láttam tőle, az alapján ígéretes tehetségnek tartom. Megérdemli, hogy a felnőtt keret tagja legyen a szezon végéig és emellett a holnapi meccsnapi keretben is ott lehessen."

 

Rangnick emellett azt is megerősítette, hogy Luke Shaw, Aaron Wan-Bissaka és Jadon Sancho is bevetésre készek lesznek a Middlesbrough ellen.

 

Paul Pogba is játékra alkalmas állapotban van már és eséllyel pályázik a másodosztályú ellenfél ellen a középpálya egyik pozíciójának elfoglalására.


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Middlesbrough

FA-kupa, 4. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!