Maguire: Nem a liverpooli trófeaszerzések megakadályozása motivál minket

Harry Maguire szerint nem az lesz kedden este a Manchester United motivációja az Anfielden, hogy megakadályozzák azt, hogy a Liverpool négy trófeát szerezhessen a szezonban, de kijelentette, azon lesznek, hogy kiköszörüljék a csorbát az októberi, 5-0-s hazai vereségüket követően.


A United jelenleg 19 pontos hátránnyal rendelkezik a bajnoki tabellán a Liverpoolhoz képest, az Anfieldre pedig úgy látogathatnak, hogy az ősi riválisnak még mindig meg van arra az esélye, hogy eddig soha nem látott módon négy trófeával zárják a szezont, miután a bajnokságban csak egy ponttal előzi meg őket a listavezető Manchester City.

 

Azonban Maguire, aki számos más manchesteri játékossal együtt kritikák kereszttüzébe került a csapat pocsék idénye miatt, szerint őket csak az vezérli, hogy emlékezetes estét produkáljanak szurkolóik számára és revansot vegyenek az 5-0-s megaláztatásukért, amelyet karriere legrosszabb napjaként tart számon.

 

"Hogy őszinte legyek, nem gondolom, hogy ez [a Liverpool négy trófea megszerzésére irányuló törekvésének megakadályozása] része lenne a motivációnknak" - kezdte Maguire a Sky Sportsnak.

 

"Szerintem az Anfieldre látogatásunk motivációja az, hogy a Liverpool ellen játszva győzni tudjunk és három pontot tudjunk szerezni a klub és a szurkolóink örömére."

 

"A szurkolók kitartottak mellettünk az egész szezon során, bárhol is játszottunk, ők nagy számban jelen voltak és hihetetlen módon támogattak minket egy igazán nehéz időszakon keresztül."

 

"Hatalmas pillanat lenne számunkra, amit megoszthatnánk a szurkolóinkkal, ha az Anfielden jól teljesítve három pontot tudnánk szerezni. Szóval szerintem ez jelenti a nagy motivációt nekünk."

 

 

Az októberi vereség jól példázta az elmúlt évekbeli különbséget a United és a Liverpool között - a Liverpool szerezte mind az öt gólt az első 50 perc során - az azóta látott teljesítmények pedig csak mélyítették a szakadékot a két klub között.

 

Amikor arról kérdezték, hogy a United szeretné-e kiköszörülni a csorbát a megaláztatást követően, Maguire így felelt:

"Igen, egyértelmű. Ahogy több helyen is elhangzott, az volt a szezon mélypontja és egyben az egyéni karrierem egyik legmélyebb pontja is, de biztos vagyok benne, hogy ezzel a csapattársaim is hasonlóan vannak a válogatott meccseket leszámítva."

 

"Nincs szükség motivációra ahhoz, hogy ilyen mérkőzéseken szerepelj. Ez egy hihetetlenül nagy rivalizálás, amikor csatlakoztunk ehhez a klubhoz, akkor ezzel tisztában voltunk, mert ez a világ egyik legkiélezettebb párharca."

 

"Ez az a meccs, amelyre mindannyian mindig nagyon várunk. Tudjuk, hogy a lehető legjobb teljesítményünkre lesz ahhoz szükség, hogy valamit elérhessünk és ez, amire készülünk."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!