Michael Knighton megvásárolná a Manchester Unitedet

Michael Knighton 1989-ben nagyon közel került ahhoz, hogy megvásárolja a Manchester Unitedet, most pedig 16 évnyi hibás irányítás után feltett szándéka, hogy kiszorítja a Glazer családot.


A Manchester United egykori igazgatója megerősítette, hogy ő és egy konzorcium ajánlatot fognak kidolgozni arra, hogy megvásárolják a Manchester Unitedet a Glazer családtól. A 2005-ben a klubot megvásároló Glazerékre pedig egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy eladják a klubot azt követően, hogy a nyáron nem igazán sikerült vitézkednie a Vörös Ördögöknek az átigazolási piacon, aminek köszönhetően Erik ten Hag munkáját is megnehezítik, pedig az új menedzser kinevezése egy új hajnal kezdetét is jelenthetné.

 

A United szurkolók százai fejezték ki elégedetlenségüket a jelenlegi tulajdonosokkal szemben a Brighton elleni találkozót megelőzően az Old Traffordhoz vonulva, a stadionban pedig több alkalommal Glazer ellenes dalok csendültek fel, melyeket Avram Glazer közvetlen közelről hallhatott, mivel közel egy év elteltével először látogatott ki egy United meccsre.

 

 

A klub jelenlegi tulajai így nehéz helyzetbe kerültek, a szurkolók pedig kifejezetten támogatják a váltást. Örömhír tehát Knighton bejelentése, miszerint ő egy konzorciummal közösen megvásárolnák a Untiedet. De ki is pontosan Michael Knighton?

 

Knighton egy 70 éves britt üzletember, aki kezdetben focista szeretett volna lenni. Fiatalon a Coventry City-hez került ám egy sérülés miatt pályafutása félbe szakadt. Ezt követően tanítani kezdett a Huddersfield Gimnáziumban, később pedig az iskola igazgatója lett, majd 1984-ben lemondott a tanári pályáról.

 

Öt év elteltével Knighton visszatért a labdarúgáshoz és 20 millió fontos ajánlatott tett a Manchester United megvásárlására. 1989-ben ez rekord ajánlatnak számított egy klub megvásárlása szempontjából. Martin Edwards vezérigazgató el is fogadta az ajánlatot, Knighton pedig United szerelésben pályára is lépett az 1989/90-es szezon nyitómeccsén az Arsenal ellen.

 

 

Többhetes tárgyalásokat követően azonban a kulcsfontosságú befektetők visszaléptek, így Knighton kénytelen volt lemondani az üzletről és az igazgatótanácsi tagság mellett döntött. 1992-ben megvásárolta a Carlisle Unitedet, majd 10 év elteltével távozott, azóta pedig nem foglalkozott focival.

 

Ha Glazerék rábólintanak a vásárlásra, akkor remélhetőleg jobb idők köszöntenek a klubra, amire reményt ad az, hogy Knighton kifejezetten jól ismeri a Unitedet és az 1989-1992 közötti időszak során a szívébe zárta a Vörös Ördögöket. Ugyanakkor nem rendelkezik akkora anyagi háttérrel, hogy egymaga megvásárolhassa a klubot, ezért jött szóba, hogy egy konzorciummal közösen hoznák össze a visszautasíthatatlan ajánlatot.

 

"A United egy válságban lévő klub, ennek okát pedig mindannyian jól tudjuk" - mondta Knighton a héten a Man Utd The Religionnak. "Alkalmatlan és őszintén szólva haszontalan tulajdonosok birtokolják a klubot, akik ráadásul keveset tudnak a játékról, amit labdarúgásnak hívunk."

 

 

"Mindenki tisztában van azzal, hogy a Untiednek új tulajdonosokra van szüksége, nekem pedig a célom, hogy ez megvalósuljon. Jó úton haladok, megvannak a lehetőségeim, kapcsolataim és rendben vannak a pénzügyeim."

 

"Most már az ajánlati dokumentumon dolgozunk, de kemény menet lesz, mert a klub hivatalosan nem eladó. A szándékom viszont az, hogy jogszerű és hatékony kereskedelmi ajánlatot tegyek a jelenlegi tulajdonosok elé. Az útjuk itt véget ért, idejük lejárt, menniük kell."

 

"Őszintén szólva a szurkolóknak világszerte elegük van ebből a rezsimből. Mindenkiben ott volt az új szezon izgalmas érzése, ám ez a lufi hamar kipukkadt a Brighton elleni vereséget követően. A klub válságban van és válságban is marad, amíg ezek az emberek a tulajdonosai."


MEN

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!