Casemirot megbabonázta Ten Hag
Casemiro elárulta, hihetetetlenül jó benyomást tett rá Erik ten Hag megszállott győzelmi vágya.
A brazil válogatott játékos, aki egyben a világ egyik legjobb védekező középpályása, csillog az Old Traffordon, mióta sikerült felvennie a Premier League ritmusát a nyári, Real Madridtól való átigazolását követően.
A csoportelsőségről döntő Real Sociedad elleni Európa-liga mérkőzést megelőzően Casemiro ült a menedzser mellett a hivatalos sajtótájékoztatón és lelkendezett a holland szakember csillapíthatatlan győzni akarása kapcsán.
"Azt hiszem, miután elég régóta vagyok a futballban, bár még csak 30 éves vagyok, a győzelmi megszállottsága lepett meg a leginkább" - kezdte Casemiro.
"Szerintem számos erőssége van. Mi mindannyian tudjuk, hogy egy folyamatban vagyunk és együtt erősödünk, illetve haladunk. De azt mindenki látja, hogy ő nyerni akar. Az ő elhivatottsága arra, hogy tanítson minket és mindent miliméterre pontosan tökéletesítsen, kulcsfontosságú. Nagyon kevés menedzser rendelkezik ilyen megszállottsággal a győzelmet illetően."
"Ez olyan dolog, amelyet én is csak nagyon kevés menedzsernél láttam."
Casemirot arról is kérdezték, aggódik-e amiatt, hogy megsérül a hónap végén kezdődő világbajnokságot megelőzően.
A labdaszerző játékos kulcsfigurája lesz a fogadóirodák szerint a torna végső megnyerésére is esélyes, brazil válogatottnak, de ő egyelőre még nem gondol a katari világeseményre.
"Egy játékos egészséges mentalitása lehetetlenné teszi, hogy már most a világbajnokságra koncentráljon" - tette hozzá.
"A holnapi [csütörtöki] mérkőzés sokkal fontosabb számunkra annál, mint hogy a világbajnokságra gondoljunk."
"Szóval bármelyik játékos, amelyik azon kezd el gondolkodni, hogy sérülést szedhet össze, az egyáltalán nem hasonlít arra, amilyen én vagyok. Én csak arra koncentrálok, hogy holnap mindent beleadjak a pályán annak érdekében, hogy egy nagyszerű mérkőzést játszunk és segítsem a csapattársaimat."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor

Real Sociedad - Manchester United
Európa-liga, 6. csoportmérkőzés
Hozzászólások
Meccs Center
Everton vs Manchester United
Premier League 26. fordulóGoodison Park
2025-02-22 13:30
Premier League 25. forduló
Tottenham Hotspur Stadium
2025-02-16 17:30
2025-02-07 21:00
2025-02-02 15:00
2025-01-30 21:00
2025-01-26 20:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 25 | 60 | 24 | +36 | 60 |
2 | Arsenal | 25 | 51 | 22 | +29 | 53 |
3 | Nottingham Forest | 25 | 41 | 29 | +12 | 47 |
4 | Manchester City | 25 | 52 | 35 | +17 | 44 |
5 | Bournemouth | 25 | 44 | 29 | +15 | 43 |
6 | Chelsea | 25 | 47 | 34 | +13 | 43 |
7 | Newcastle | 25 | 42 | 33 | +9 | 41 |
8 | Fulham | 25 | 38 | 33 | +5 | 39 |
9 | Aston Villa | 25 | 35 | 38 | -3 | 38 |
10 | Brighton & Hove Albion | 25 | 38 | 38 | 0 | 37 |
11 | Brentford | 25 | 43 | 42 | +1 | 34 |
12 | Tottenham | 25 | 49 | 37 | +12 | 30 |
13 | Crystal Palace | 25 | 29 | 32 | -3 | 30 |
14 | Everton | 25 | 27 | 31 | -4 | 30 |
15 | Manchester United | 25 | 28 | 35 | -7 | 29 |
16 | West Ham | 25 | 29 | 47 | -18 | 27 |
17 | Wolves | 25 | 35 | 54 | -19 | 19 |
18 | Ipswich Town | 25 | 23 | 50 | -27 | 17 |
19 | Leicester City | 25 | 25 | 55 | -30 | 17 |
20 | Southampton | 25 | 19 | 57 | -38 | 9 |
Szavazás
TV műsor

Everton - Manchester United
Premier League, 26. forduló