Axel Tuanzebe az Ipswich játékosa lett
Axel Tuanzebe egyéves szerződést kötött az Ipswich Townnal, amely további egy évre szóló opcióval rendelkezik.
A védő a nyáron - szerződése lejártával - távozott a Manchester Unitedtől, azóta pedig mérlegelte jövőjét.
Miután a Championship csapatnál edzett, megállapodott a Vörös Ördögök korábbi edzőjével, Kieran McKennával a Portman Roadon, mivel a Tractor Boys a lenyűgöző szezonkezdetre szeretne építeni.

McKenna már lecsapott Brandon Williamsre, miután a hátvéd egy szezonra szóló kölcsönszerződést kötött Suffolkba.
Axel népszerű tagja volt a United csapatának, miután felkerült az akadémiáról, és megmutatta vezetői kvalitásait és védekező képességeit.
A középhátvéd 2017. januárjában debütált a felnőttek között a Wigan Athletic elleni FA-kupa-győzelem alkalmával, és összesen 37 alkalommal lépett pályára a Vörös Ördögöknél, 19 alkalommal a Premier League-ben.
Büszke pillanat volt Tuanzebe és családja számára, amikor 2019. szeptemberében ő volt a csapatkapitány a szülővárosa, a Rochdale elleni Ligakupa-mérkőzésen.
Utolsó fellépése a 2021-es, Villarreal elleni Európa-liga-döntőben volt.
Axel kölcsönben megfordult az Aston Villa, a Napoli és a Stoke City csapatainál, és alig várja, hogy új klubjánál, az Ipswich-nél - amely a feljutásért küzd - elkezdhesse a munkát. A válogatott szünet után, szeptember 16-án, szombaton, a Sheffield Wednesday ellen játszanak legközelebb.
Eközben a nyáron elengedett másik akadémista, Charlie Wellens a League One-ban szereplő Readinghez szerződött. A 20 éves játékos ismét Charlie Savage csapattársa lesz a Royalsnál.
A Unitednél mindenki sok sikert kíván Axelnek és Charlie-nak a szezon hátralévő részében, és azon túl is, és köszönjük nekik a klubnál végzett munkájukat.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |