Erik mesélt találkozójáról Sir Alexszel
Erik ten Hag, a Manchester United menedzsere arról beszélt, hogy milyen értékes számára az az idő, amit a Vörös Ördögök legendás menedzserével, Sir Alex Fergusonnal tölthet.
A két szakembert a hét elején látták együtt vacsorázni Wolmslow-ban, Cheshire államban, a róluk készül fotón pedig az látható, hogy nagyon bensőséges beszélgetést folytattak.
A holland menedzser szerette volna titokban tartani a beszélgetés témáját, a Barcelona előtti találkozó sajtótájékoztatóján a média képviselői szerették volna megtudni, hogy milyen fontos számára a futball egyik legnagyobb nevű menedzserének a véleménye.
"Ez hatalmas. Mindig élvezem, ha olyan emberekkel beszélgethetek, akik nagy tudással rendelkeznek és sok tapasztalatuk van" - mondta Ten Hag az újságíróknak.
"Ő ezt meg akarja osztani, segíteni szeretne és támogatni akar."

"Úgy érzi, hogy a Manchester United olyan, mintha még mindig az ő csapata lenne és elkötelezett a sikerek iránt. Azt akarja látni, hogy jól állunk."
"Szuper este volt és alig várom a következő alkalmat."
Sir Alex decemberben töltötte be 81. életévét és továbbra is lelkesen figyeli a United dolgait hazai pályán és idegenben is annak ellenére, hogy 10 éve már, hogy visszavonult a menedzseri pozíciójából. Spanyolországba is elutazott, hogy megnézze a Barcelona elleni találkozót.
A klubnál mindenki hiszi, hogy Erik ten Hag képes visszahozni a skót menedzser irányítása alatt megélt szebb napokat, vasárnap pedig szurkolhatunk is neki, hogy a Newcastle elleni Ligakupa döntőben megszerezze első trófeáját a Vörös Ördögök menedzsereként.
Ten Hag folyamatosan tanul és mélyen tiszteli a United múltjának aranyozott neveit és csapatait és képes arra, hogy a korábbi sikerekből tanulva levonja a megfelelő tudnivalókat a továbbiakhoz.
"Ismerem a Manchester United történelmét, a sikeres időket és a szurkolókat, meg persze az Old Trafford körülötti hangulatot" - mondta májusban Pien Meulensteennek első klubmédiás interjújában.
"Néztem őket a nagy időkben, amikor Sir Alex Ferguson volt a menedzser abban az igazán sikeres időszakban, amikor rengeteg címet nyertek és nemzetközi szinten is kiemelkedtek."
"Sir Alex előtt is nagy klub volt már és ismerem jól a Busby, vagy a Charlton nevet és tudom, hogy milyen közönségszórakoztató játékkal tudtak mindig előrukkolni a sikeresség mellett."
"Ami nagyon megmarad bennem, hogy mindig is volt egy erős harci szellem ennél a klubnál. Együtt harcoltak és sikereket értek el."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Manchester United - Barcelona
Európa-liga rájátszás, 2. mérkőzés
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Erik ten Hag
Sir Alex Ferguson
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló