Hivatalos: Williams kölcsönbe került
A Manchester United védője, Brandon Williams a 2023/24-es szezont kölcsönben, a Championshipben szereplő Ipswich Town együttesénél tölti majd.
A 22 éves játékos a Portman Roadon így újra együtt dolgozhat a United korábbi edzőjével, Kieran McKenna-val, aki az előző idényben automatikus feljutáshoz segítette a suffolkiakat és akik remek rajtot vettek idén is.
Brandon a felkészülési szezon során öt mérkőzésen játszott a Vörös Ördögök színeiben, a másodosztályba pedig nagy tapasztalatok birtokában térhet majd vissza, ugyanis a 2021/22-es szezont a Town helyi riválisánál, a Norwich City-nél töltötte kölcsönben.
2019 szeptemberi debütálása óta 51 alkalommal ölthette magára tétmérkőzésen nevelőklubja mezét.
A 2022/23-as idényben leginkább az U21-es csapatban jutott szóhoz, számos alkalommal pedig a csapatkapitányi tisztséget is ellátta a Premier League 2-ben.
Összesen négyszer lépett ott pályára, emellett pedig a felnőtt csapat Burnley elleni Ligakupa meccsén is beállhatott kései csereként az Old Traffordon.
Első és eddig egyetlen gólját felnőtt szinten 2019 novemberében, a Bramall Lanen elért Sheffield United elleni 3-3-as döntetlen alkalmával jegyezte.

"Kieran volt az edzőm a Unitednél ifjúsági szinten és nagyon jó kapcsolatot ápolunk" - kezdte az angol védő az Ipswich hivatalos weboldalának.
"Mindig is a top edzők kvalitásaival rendelkezett és nagyon nagy hatással volt rám."
"Folyamatosan tartottuk egymással a kapcsolatot, érdeklődött arról hogy jól vagyok-e, én pedig minden tekintetben bízok abban, amit mond, mert rengeteget lehet tőle tanulni. Izgatott vagyok, hogy újra vele dolgozhatok majd együtt."
A Town szezonkezdete igen erősre sikeredett, miután eddig mindhárom bajnokijukat megnyerték a Championshipben.
A Unitednél mindenki sok sikert kíván Brandonnak a szezonra.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 9 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 10 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 11 | Sunderland | 23 | 24 | 26 | -2 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 23 | 25 | 44 | -19 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |