Sancho: Én lettem a bűnbak

Jadon Sancho szenvedélyes közleményt jelentetett meg közösségi média oldalán a Manchester United menedzsere, Erik ten Hag krikáját követően, állítása szerint ugyanis állandóan bűnbakká van téve.


Sancho hiányzott a Vörös Ördögök vasárnapi, Arsenal ellen 3-1-re elveszített bajnokijának meccsnapi keretéből, amely után Ten Hag elárulta, "az edzésen nyújtott teljesítménye miatt" nem került be.

 

"Jadon az edzésen nyújtott teljesítménye miatt nem került be" - kezdte Ten Hag. 

 

"Minden nap el kell érni egy bizonyos szintet a Manchester Unitednél, nekünk pedig döntéseket kellett hoznunk a támadószekciót illetően."

 

"Szóval erre a mérkőzésre nem került beválogatásra."

 

De kevesebb, mint egy órával menedzsere nyilvános dorgálását követően, Sancho gyors közösségi médiás posztban védte meg magát.
 

 

"Kérem, ne higyjetek el mindent, amit olvastok! Nem fogom engedni, hogy emberek tökéletesen hamis dolgokat mondjanak rólam. Nagyon jó teljesítményt nyújtottan az e heti edzéseken" - kezdte.

 

"Hiszem, hogy ebben az ügyben más okok vannak, amelyekbe nem fogok belemenni. Elég régóta én vagyok a bűnbak, ami nem igazságos!"

 

"Minden, amit szeretnék, hogy mosollyal az arcomon futballozhassak és hozzájárulhassak a csapat teljesítményéhez. Minden döntést tiszteletben tartok, amelyet az edzői stáb meghoz. Fantasztikus játékosokkal dolgozhatok együtt, amelyért nagyon hálás vagyok és tudom, hogy ez minden héten kihívást jelent számomra."

 

"Nem számít miként, de továbbra is folytatni fogom a harcot ezért a címerért!"

 

Sancho eddig három alkalommal lépett pályára ebben a szezonban, mindháromszor csereként.


https://www.eurosport.com/football/premier-league/2023-2024/jadon-sancho-manchester-united-forward-speaks-out-after-erik-ten-hag-comments-says-he-is-a-scapegoat_sto9779962/story.shtml

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!