Ten Hag örül Eriksen visszatérésének
Erik ten Hag "nagyon hasznosnak" tartja, hogy a szombati, West Ham United elleni idegenbeli bajnokin újra számolhat a visszatérő Christian Eriksenre.
A dán középpályás majdnem hat hetet volt kénytelen kihagyni térdsérülés miatt, de várhatóan ott lesz majd a meccsnapi keretben a London Stadiumban vívandó találkozón.
Felépülése a lehető legjobbkor jön a United középpályája szempontjából, amelyről a november eleji, Newcastle elleni Ligakupa vereség óta hiányzik a szintén rutinos és nagy hatású Casemiro.
Mason Mount a klubhoz való nyári átigazolása óta különféle sérülésekkel küzd, így Ten Hagnak szűkös erőforrásokból kellett gazdálkodnia például az olyan fontos összecsapásokon is, mint a múlt vasárnapi, Liverpool elleni idegenbeli rangadó, ahol a 18 éves, saját nevelésű Kobbie Mainoo és a csapatnál kölcsönben szereplő Sofyan Amrabat küzdött férfiasan az önbizalomtól duzzadó hazai csapat tagjaival.
A Kalapácsosok elleni összecsapást megelőzően a klubmédiának nyilatkozva Erik öröme így érthető módon kézzelfogható volt Eriksen visszatérése kapcsán.

"Lesz néhány olyan visszatérőnk, akik nagyon hasznosak lesznek számunkra" - kezdte a menedzser.
"Az egyik, akinek a csapatba való visszatérésének nagyon örülünk, Christian Eriksen. Mellette vannak még kérdőjelek; voltak, akik betegséggel küzdöttek a hét során, szóval majd meglátjuk, hogy szombatra miként tudnak felépülni."
"De egy dolog biztos, jó kezdőcsapatot fogunk pályára küldeni és meg kell nyernünk a meccset."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
West Ham - Manchester United
Premier League, 18. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Manchester City
Premier League 22. fordulóOld Trafford
2026-01-17 13:30
FA-kupa 3. forduló
Old Trafford
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
2026-01-04 13:30
2025-12-30 21:15
2025-12-26 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 21 | 40 | 14 | +26 | 49 |
| 2 | Manchester City | 21 | 45 | 19 | +26 | 43 |
| 3 | Aston Villa | 21 | 33 | 24 | +9 | 43 |
| 4 | Liverpool | 21 | 32 | 28 | +4 | 35 |
| 5 | Brentford | 21 | 35 | 28 | +7 | 33 |
| 6 | Newcastle | 21 | 32 | 27 | +5 | 32 |
| 7 | Manchester United | 21 | 36 | 32 | +4 | 32 |
| 8 | Chelsea | 21 | 34 | 24 | +10 | 31 |
| 9 | Fulham | 21 | 30 | 30 | 0 | 31 |
| 10 | Sunderland | 21 | 21 | 22 | -1 | 30 |
| 11 | Brighton & Hove Albion | 21 | 31 | 28 | +3 | 29 |
| 12 | Everton | 21 | 23 | 25 | -2 | 29 |
| 13 | Crystal Palace | 21 | 22 | 23 | -1 | 28 |
| 14 | Tottenham | 21 | 30 | 27 | +3 | 27 |
| 15 | Bournemouth | 21 | 34 | 40 | -6 | 26 |
| 16 | Leeds United | 21 | 29 | 37 | -8 | 22 |
| 17 | Nottingham Forest | 21 | 21 | 34 | -13 | 21 |
| 18 | West Ham | 21 | 22 | 43 | -21 | 14 |
| 19 | Burnley | 21 | 22 | 41 | -19 | 13 |
| 20 | Wolves | 21 | 15 | 41 | -26 | 7 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Manchester City
Premier League, 22. forduló