Hivatalos: Hannibal kölcsönbe került
A Manchester United középpályása, Hannibal a 2023/24-es szezon hátralévő részére kölcsönbe a Sevillához szerződött.
A tunéziai válogatott játékos a La Ligában fog játszani, miután biztosította váltását a Ramon Sanchez-Pizjuanba.
Azt reméli, hogy segíthet Quique Sanchez Flores csapatának feljebb lépni a tabella 17. helyéről, mivel jelenleg csak egy hellyel vannak a kieső zóna felett. A korábbi Vörös Ördög, Adnan Januzaj is a klub alkalmazásában áll.

A 20 éves játékos 2019-ben csatlakozott hozzánk a Monaco ifjúsági csapatától, és a 2020/21-es szezon utolsó napján, a Wolverhampton Wanderers elleni 2-1-es győzelem alkalmával debütált a Premier League-ben, ahol egyéni képességeivel és a szívósságával nyűgözött le mindenkit.
A tavalyi szezonban a Championshipben szereplő Birmingham Citynél töltött időszak segített neki a tapasztalatszerzésben.
Miután visszatért Manchesterbe, már az előszezonban megmutatta, mire képes, és szeptemberben, a Brighton & Hove Albion elleni 3-1-es hazai vereség alkalmával góllal mutatkozott be Erik ten Hag alatt.
Ezt követően kilenc alkalommal lépett pályára az első csapatban a Premier League-ben, a Bajnokok Ligájában, a Ligakupában és az FA-kupában.
A hónap elején a Wigan Athletic ellen megnyert FA-kupa mérkőzés záró szakaszában lépett pályára, és Spanyolországban szeretne rendszeres játéklehetőséghez jutni.
Sok sikert Hannibal!
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 14 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 15 | Fulham | 16 | 23 | 26 | -3 | 20 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 16 | 17 | 25 | -8 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló