Ten Hag: Nem jön csatár januárban
Erik ten Hag szerint a Manchester United nem fog csatár megszerzése érdekében a januári átigazolási idoszakban a zavarosban halászni, annak ellenére, hogy Anthony Martial sérülés miatt hosszabb ideig nem lesz bevethető.
Martial lágyék problémái okán enyhítése érdekében sikeres műtéti beavatkozáson esett át a hét elején, amelyet követően várhatóan 10 hetet lesz kénytelen kihagyni.
A United első számú opciója a középcsatár pozícióban Rasmus Hojlund, aki a csapat legutóbbi, Tottenham Hotspur elleni 2-2-es döntetlenje alkalmával is eredményes tudott lenni.
Ezzel már a dán támadó a Vörös Ördögök házi gólkirálya minden sorozatot figyelembe véve, ugyanis az Atalantatól való nyári átigazolása óta már 7 alkalommal bevette be az ellenfelek hálóját.
Bár azt elismerte, hogy Martial kidőlése "hiányt képez majd a keretben", Ten Hag kiemelte Rashford ebben a pozícióban rendelkezésére álló képességeit és arra is utalást tett, hogy más alternatívák felé is fordulhat.

"Kerestem a lehetőségét [egy csatár leigazolásának], de az FFP [Pénzügyi Fair Play] miatt nincs mozgásterünk arra vonatkozóan, hogy kezdjünk valamit a csatárhiányunkkal" - válaszolta a holland pénteken délutáni újságírói kérdésre.
"Természetesen ott van Rashford, aki képes csatárként játszani."
"Emellett szerintem vannak más alternatíváink, kreatív játékosaink is. De az egyértelmű, hogy Anthony több hétre való kidőlése hiányt képzett a keretünkben."
Martial ebben a szezonban 19 mérkőzésen jutott szóhoz a Unitedben, amelyek során kétszer tudott eredményes lenni, előbb a Crystal Palace ellen a Ligakupában, majd az Everton ellen a bajnokságban.
A decemberi, Bournemouth elleni 3-0-s hazai vereség óta azonban nem állhatott a csapat rendelkezésére.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Wolves vs Manchester United
Premier League 15. fordulóMolineux Stadium
2025-12-08 21:00
Premier League 14. forduló
Old Trafford
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 15 | 28 | 9 | +19 | 33 |
| 2 | Manchester City | 15 | 35 | 16 | +19 | 31 |
| 3 | Aston Villa | 15 | 22 | 15 | +7 | 30 |
| 4 | Crystal Palace | 15 | 20 | 12 | +8 | 26 |
| 5 | Chelsea | 15 | 25 | 15 | +10 | 25 |
| 6 | Everton | 15 | 18 | 17 | +1 | 24 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 15 | 25 | 21 | +4 | 23 |
| 8 | Sunderland | 15 | 18 | 17 | +1 | 23 |
| 9 | Liverpool | 15 | 24 | 24 | 0 | 23 |
| 10 | Tottenham | 15 | 25 | 18 | +7 | 22 |
| 11 | Newcastle | 15 | 21 | 19 | +2 | 22 |
| 12 | Manchester United | 14 | 22 | 21 | +1 | 22 |
| 13 | Bournemouth | 15 | 21 | 24 | -3 | 20 |
| 14 | Brentford | 15 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 15 | 20 | 24 | -4 | 17 |
| 16 | Leeds United | 15 | 19 | 29 | -10 | 15 |
| 17 | Nottingham Forest | 15 | 14 | 25 | -11 | 15 |
| 18 | West Ham | 15 | 17 | 29 | -12 | 13 |
| 19 | Burnley | 15 | 16 | 30 | -14 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Wolves - Manchester United
Premier League 15. forduló, ÉLŐ