Ten Hag ismét hitet tett Mount mellett
Erik ten Hag sajnálta Mason Mountot az előző hétvégén, de továbbra is meg van győződve róla, hogy a középpályás nagy igazolás lesz a Manchester United számára.
Az angol válogatott játékos a nyáron hagyta ott a Chelsea együttesét az Old Traffordért, csütörtökön este pedig már ellenfélként térhet vissza bajnoki mérkőzésen egykori otthonába, a Stamford Bridge-re.
A több sérüléssel hátráltatott debütáló idényében legutóbb a Liverpool elleni heroikus FA-kupa győzelem alkalmával csereként térhetett vissza a pályára, majd a Brentford ellen is a kispadról állhatott be és járult hozzá vastagon csapata idegenbeli pontszerzéséhez.
A hosszabbításban ugyanis ő váltotta gólra Casemiro passzát és szerezte meg ezzel első manchesteri találatát, azonban a Méhek egy még későbbi Kristoffer Ajer egyenlítőgóllal otthon tudtak tartani végül egy pontot.
Ha első Unitedes találata győzelmet ért volna, az hatalmas elismerést jelentett volna egy olyan játékosnak, aki a szezon nagy részét az oldalvonalon túlról kellett hogy szemlélje és így nem tudott olyan hatással lenni csapatára, mint szeretett volna.
"Nagyon örültem neki" - kezdte Ten Hag a MUTV-nek.
"De egyben sajnáltam is, hogy nem lett belőle győztesgól."
"Megérdemelte azt a katarktikus pillanatot, még ha csak kicsit is volt az, de egy olyan játékos számára, aki csak nemrég érkezett a klubhoz, ennyire sok sérülést szenvedett, de mindvégig nagyon keményen dolgozott és sok dolog akadályozta, ez nagyon csalódást keltő volt."
"Amikor már azt hiszed, hogy tiéd a győztesgól, nagy csalódást jelent gólt kapni, amellyel 1-1-re módosul az eredmény. Képzelhetik, hogy teljesen más lelkiállapotot eredményez."

Mount fagyos fogadtatásra számíthat az egykoron őt éljenző nevelőklubja szurkolóitól ma este Londonban, de Ten Hagnak nincsenek kétségei azt illetően, hogy a nyári szerzemény bizonyítani fogja, hogy megérte a rá elköltött pénzösszeg és hosszú távon meg tudja mutatni, hogy a Kékek mit veszítettek a távozásával.
"Nem hiszem, hogy ők el akarták adni" - tette hozzá Erik.
"Megakarták tartani, ennek érdekében pedig számtalanszor kínáltak neki új szerződést."
"Ő azonban új lépést akart tenni a karrierében, mi pedig nagyon elégedettek voltunk és vagyunk is azzal, hogy ő már a Manchester United játékosa, mert nagyszerű képességekkel rendelkezik."
"Biztos vagyok benne, hogy hathatósan hozzá fog járulni a Man United sikereihez és nagy játékosává fog válni a klubnak."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Chelsea - Manchester United
Premier League, 31. forduló
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Bournemouth - Manchester United
Premier League, 31. forduló