Evra erõs kezdésben bízik holnap
A Manchester United célja nem más, mint hogy vasárnap repülõrajtot véve már korán gólt szerezzen a Sunderland ellen, amellyel nagy nyomást helyezhetnének a Manchester City vállára.
A Vörös Ördögök ideiglenes csapatkapitánya, Patrice Evra arra bíztatja csapattársait, hogy a kezdõsípszótól kezdve támadjanak, amikor vasárnap délután a Sunderland elleni vendégjátékkal zárják az idei szezont.
"Nem lesz könnyû, de ha gólt tudnánk szerezni, akkor talán a City szurkolói idegesek lennének a stadionban" - kezdte Evra.
"Amikor ideges vagy, akkor fenn áll annak a lehetõsége, hogy eröltetsz dolgokat, és olyankor nem mindent a legjobb tudásod szerint csinálsz. Éppen ezért kell biztosra mennünk azt illetõen, hogy legyõzzük a Sunderlandet."
"Nem hiszem, hogy a Citynek könnyû meccse lenne a QPR ellen. Úgyhogy végülis van miben hinnünk."
Annyi bizonyos, hogy a Unitednek olyan pozíciót kell magának biztosítania, amellyel ki tudnák használni a City esetleges - egyébként valószínûtlennek tûnõ - botlását. De a City idei 18 hazai bajnokijából 17-szer gyõzött, míg vendégük 18 idegenbeli szereplése alkalmával csak háromszor térhetett haza gyõztesen.

Amíg Roberto Mancini fiai ugyanolyan végkimenetellel vagy jobb eredménnyel zárják a mérkõzést, mint a United, addig mindenképpen övék a bajnoki cím. Akárhogy is lesz, Evra magabiztos azt illetõen, hogy a Unitednél talpra fognak állni. Az egész klubot áthatja az eltökéltség, és azt mondja, hogy egy esetleges csalódás, csak még inkább a sikerek elérésére sarkallaná õket.
"Nagyon sok embernek fog fájni, ha nem nyerjük meg a bajnoki címet, de akit a legjobban fog bántani, az a menedzser lesz" - tette hozzá.
"De mi mindig talpra állunk. Minden klubnál dolgozóban bízom. Soha nem fordítanék hátat a Manchester Unitednek."
"Ha nem nyerünk, akkor minden játékos - beleértve magamat is - azt fogja mondani, hogy sokkal jobban kell teljesítenünk jövõre, ha újra nyerni akarunk. Úgyhogy megfogjuk próbálni, és egy sokkal erõsebb csapatként fogunk a gyõzelemre hajtani jövõre minden egyes sorozatban."
"Ez a United útja: minden évnek úgy vágunk neki, hogy minden trófeát megakarunk nyerni. Ehhez biztosra kell mennünk abban, hogy mindent megfogunk tenni ennek elérése érdekében."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Bournemouth - Manchester United
Premier League, 31. forduló