Moyes a csodálatos fordításról

David Moyes reméli, hogy a Stoke City elleni fordítás csak a kezdet, és még sok ilyenben lesz része.


Miután a Vörös Ördögöknek kétszer is az egyenlítésért kellet harcolniuk, végül Javier Hernandez fejese döntötte el a találkozót.

 
A MUTV-nek adott exluzív interjúban a menedzser tisztelettel adózott a spanyol hálóõr és mindhárom cseréje elõtt.
 
"Reményeim szerint a mai fordítás csak az elsõ volt a sok közül" - nevetett Moyes. "Inkább fordítsunk az utolsó percben, minthogy kikapjunk."
 
"Azt hiszem, ma mindent megpróbáltunk. Rengeteg hibát vétettünk, de David [de Gea] remek volt ma és játékban tartott minket többször is. Küzdöttünk, hogy sikerüljön rést találnunk, és végül sikerült gyõznünk."
 
"A Stoke több gólt is szerezhetett volna az elsõ félidõben, de David fantasztikusan védett, jó teljesítményt nyújtott. Nagyon csalódott vagyok amiatt, hogy két gólt is rúgtak nekünk. Úgy gondolom, hogy túl sokszor adtuk el a labdát és nem védekeztünk elég jól, de a csapat rendkívüli erõrõl tett tanúbizonyságot azzal, hogy képesek voltunk megfordítani a mérkõzést."
 
 
"Páran azt mondják, hogy nem kockáztatok, ami tévedés. Edzõ vagyok, tehát nyilvánvaló, hogy szeretnék minden meccset megnyerni. Az ember mindig próbálja befolyásolni a játék menetét a cserékkel, van hogy sikerül, és van hogy nem. Ma sikerült. Adnan nagy lökést adott a csapatnak. Õ még nagyon sokáig kiváló játékosa lesz a klubnak."
 
"Valencia nagyon jól teljesített jobb-hátvédként, Chicha góljának pedig a gyõzelmet köszönhetjük. Wayne is betalált ma, de kénytelen volt a középpályán játszani a második félidõ egy részében. Úgy gondoltam, hogy a segítségével felgyorsulhat a játékunk, valamint szerettem volna, ha annyi gólerõs játékos van a pályán, amennyi csak lehetséges."
 
"Nem is reménykedtem, hogy szögletekbõl veszélyesek lehetnénk. Ellenük úgy érzed, mintha az óriások földjén játszanál! Wayne remek fejesének és Chicha - Evra parádés beadása utáni - góljának köszönhetõen sikerült gyõznünk. Kemény munka volt a mai, ráadásul hétközben is pályára kellett lépnünk. Elégedett vagyok, hogy három-négy nap alatt két gyõzelmet ünnepelhettünk."
 
"A szurkolók nagyszerûek voltak ma. Csalódottak lehettek, hogy 1-1 után ismét hátrányba kerültünk, mégis hatalmas buzdítást adtak a játékosoknak. Köszönet érte."
 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!