A menedzser nehéz meccsre számít
Jose Mourinho azt várja, hogy a Stoke City nagyon nehéz ellenfél lesz ma délután csapata számára.
Míg a Vörös Ördögök minden sorozatot figyelembe véve 16 találkozó óta nem szenvedtek vereséget, addig a Stoke két PL-gyõzelme a United ellen otthon a legutóbbi három szezon során született.
Az MUTV-nek adott nyilatkozatában Jose Mourinho azt mondta, játékosai egy újabb kemény tesztre számíthatnak Mark Hughes gárdája ellen, bár ennek ellenére is a három pontot akarja megszerezni a portugál.
"A Stoke megpróbált néhány dolgot megváltoztatni a játékában" - kezdte Mourinho. "Úgy tûnik, jobban foglalkoznak a játékuk minõségével. De vannak dolgok, melyek - azt hiszem - beépültek a DNS-ükbe. Ilyen az erõs játékos, a magas csatár, a hosszú labdák, pontrúgások veszélye, a lelátókról érkezõ motiváció, a szeles stadion, ahol sokkal jobban alkalmazkodtak az olyan játékhoz, amikor széllel szemben, vagy háttal kell játszani."
"Hideg, de nekem nem tûnik úgy, hogy drámaian téli napok ezek a focihoz. Minden bizonnyal nem fog esni az esõ, így jó körülmények várnak majd ránk. A mérkõzés négy órakor kezdõdik és biztosan sok drukkerünk ott lesz a kapu mögött."
"A Stoke-ban nyilvánvalóan ott a motiváció a United ellen, de tartani akarjuk a jó sorozatunkat, három pontot akarunk szerezni, ha lehetséges, utána pedig várjuk a City-Spurs meccset, amin egy vagy mindkét csapat pontokat bukhat. De ez csak akkor jó, ha nyerjük saját mérkõzésünket."
A hazaiak belelendültek az utóbbi idõben, fõleg Peter Crouch-nak köszönhetõen, aki várhatóan ma délután is a csapat tagja lesz. A kétméteres csatár legutóbbi három bajnokiján is gólt szerzett és ha ma is betalál, úgy 100. alkalommal zörgetné meg az ellenfelek hálóját a Premier League-ben.
"Nehéz ellene játszani, bár nem egy emberrõl szól a dolog, mégis azt hiszem, csapatunk megpróbálja megállítani, hogy Peter Crouch-nak lehetõségeket teremtsenek. Tudjuk, hogy amennyiben jó a kiszolgálás õ pedig a tizenhatoson belül van, nagyon nehéz - ha nem lehetetlen - megállítani õt képességei miatt. Így ez egy közös erõfeszítés lesz, megpróbáljuk kontroll alatt tartani és megállítani õt."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs AS Roma
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzésOld Trafford
2026-11-03 21:00
Premier League 9. forduló
Stamford Bridge
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
2026-10-13 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 2 | Arsenal | 8 | 13 | 5 | +8 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Liverpool | 8 | 11 | 8 | +3 | 15 |
| 6 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 7 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 8 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 9 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 10 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 11 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 12 | Newcastle | 8 | 12 | 14 | -2 | 11 |
| 13 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 14 | Everton | 8 | 8 | 9 | -1 | 10 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 9 | 9 | 16 | -7 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |