Pozitív teszt miatt elmaradt a Stoke elleni felkészülési meccs
A másodosztályú csapat menedzsere nem sokkal a kezdősípszó előtt tudta meg a hírt.
A két együttes a United carringtoni székhelyű pályáján találkozott volna, azonban az összecsapást már azelőtt le kellett fújni, hogy bármelyik fél labdába rúghatott volna. Röviddel a mérkőzés előtt derült ki, hogy az ellenfél edzője, Michael O’Neill koronavírussal fertőzött. A Unitednél állítják, senki sem került vele kapcsolatba, miután megérkeztek az edzőközpontba.
A Vörös Ördögök nagy elánnal készülnek a Premier League újraindulására, június 19-én Észak-Londonban tesznek látogatást, így miután a Fazekasoknak el kellett hagyniuk Carringtont, edzést tartottak.
O’Neillnak nem voltak tünetei, mikor tudomására jutott az információ.

"A klub megerősíti, hogy Michael O’Neill menedzser június 8-ai tesztje pozitív lett" – állt a Stoke City kiadott közleményében.
"O’Neill legutóbbi öt mintája negatív eredményt hozott. Az ilyenkor szokásos szabályok betartásával karanténba vonul, a játékosokkal és a stáb tagjaival pedig virtuális úton fogja tartani a kapcsolatot."
"Billy McKinlay másodedző veszi át a feladatait, a csapat pedig tovább folytatja a felkészülést a június 20-ai Reading elleni mérkőzéssel visszatérő Championship küzdelmeire."
Az utóbbi június 4-én és 5-én végzett teszteléskor nem találtak fertőzöttet a Premier League-ben résztvevőknél.
Ez volt a hatodik átfogó vizsgálat, és a második alkalom, amikor nem volt pozitivitást mutató eset, az előző 3 körben is mindössze csak 1 az 1000 fölötti mintából.
Az eddigi 6274 pedig szerencsére csak 13-szor hozott rossz hírt.
A 'Project Restart' szabályai szerint a vírus kimutatása esetén 14 napig nem térhet vissza a fertőzött, kivéve, ha 7 nap után negatív lesz és nincsenek tünetei.
A heti két tesztelést továbbra is folytatni fogják.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 36 | 68 | 26 | +42 | 79 |
| 2 | Manchester City | 36 | 75 | 32 | +43 | 77 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 36 | 56 | 52 | +4 | 55 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 9 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 10 | Chelsea | 36 | 55 | 49 | +6 | 49 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 36 | 46 | 55 | -9 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 36 | 37 | 73 | -36 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |