Nani közelebb került Brazíliához
Portugália egy lépéssel közelebb került a Brazíliában megrendezendõ világbajnoksághoz, miután hazai pályán szûkös, 1-0-ás gyõzelmet aratott a pótselejtezõ elsõ meccsén Svédország ellen.
A United szélsõje kivette részét a gyõzelembõl és a gólhoz is közel járt, azonban Andreas Isaksson nagyszerû védéssel hárította próbálkozását. Megjósolható volt, hogy az egykori Vörös Ördög, Cristiano Ronaldo gólja hozta meg a létfontosságú gyõzelmet. Ronaldo nyolc perccel a találkozó vége elõtt talált a hálóba, majd utána nem sokkal egy lövése a felsõ lécen csattant.

Patrice Evra és Franciaország fárasztó csata elé néz, miután Ukrajnában 2-0-ra kikaptak a pótselejtezõ elsõ felvonásában. Roman Zozulya alig több, mint egy óra játék után megszerezte a vezetést, majd Andriy Yarmolenko büntetõje utáni eredmény komoly elõnyt jelent Ukrajnának a keddi visszavágóra nézve, melyet Párizsban játszanak majd. A tegnapi összecsapást mindkét csapat tíz emberrel fejezte be, Laurent Koscielny és Oleksandr Kucher is piros lapot kapott a találkozó végén.
Eközben Anglia a Wembley-ben kapott ki 2-0-ra Chilétõl barátságos mérkõzésen. Mindkét gólt a Barcelona sztárja, Alexis Sanchez lõtte. A középsõ védõként játszó Phil Jones az elsõ félidõben kétszer is közel járt ahhoz, hogy betaláljon az ellenfél hálójába, azonban sem fejese, sem perdítése nem kötött ki a kapuban. A találkozó 57. percében Jones-t Chris Smalling váltotta.
Wayne Rooney végig a pályán volt és Adam Lallanát egyszer helyzetbe hozta, míg Tom Cleverley az utolsó 20 percre kapott játéklehetõséget.
Jonny Evans 90 percet játszott Adanában, ahol a törökök egy góllal legyõzték Észak-Írországot. Az egyetlen gólt Mevlut Erding szerezte az elsõ félidõ végéhez közeledve.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |