Mata blogja: Fejezzük be jól!
Juan Mata megírta legújabb bejegyzését, miközben nagyon várja már a szezon végéig lejátszandó "öt döntõt".
Tegnap éjjel, úton vissza Manchesterbe az utóbbi pár hétrõl, meccsekrõl, utazásokról, edzésrõl gondolkodtam, valamint az elkövetkezõ meccsekrõl is, amiket le kell játszani a szezon vége elõtt. Észrevettem, hogy a hetek elrepültek és már csak 5 meccsünk maradt.
Ahogy tudjátok, nem játszhattam Münchenben múlt héten, de elutaztam a társaimmal. Az elõdöntõbe jutásért harcoltunk és párszor közel is voltunk hozzá, hogy megtegyük. Elsõként, amikor Patrice [Evra] berúgta azt a szemkápráztató gólt, majd késõbb, mikor két másik helyzetet kihagytunk. Az utolsó néhány percben a Bayern nagyon erõs volt, és most õk fognak szembenézni a Real Madriddal.
Lesz öt döntõnk a bajnokságban, megpróbáljuk mindet megnyerni, hogy annyi pontot szerezzünk, amennyit csak lehet. Egy hét edzés áll elõttünk, hogy készen álljunk az Everton elleni mérkõzésre. Nagyon jól érzem magam, és nagyon szeretnék újra játszani, mert eltelt már egy kis idõ, hogy legutóbb a pályán voltam. Nagyon várom a következõ meccset.

Meg szeretném köszönni Sir Bobby Charlton szavait, hogy egy ilyen legenda mondta nekem, mint õ, ez így még értékesebb számomra.
Szintén gratuláció David De Geának most, hogy megválasztották márciusban a hónap játékosának. Megérdemled, haver!
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Manchester City
Premier League 22. fordulóOld Trafford
2026-01-17 13:30
FA-kupa 3. forduló
Old Trafford
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
2026-01-04 13:30
2025-12-30 21:15
2025-12-26 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Juan Mata
Sir Bobby Charlton
David De Gea
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 21 | 40 | 14 | +26 | 49 |
| 2 | Manchester City | 21 | 45 | 19 | +26 | 43 |
| 3 | Aston Villa | 21 | 33 | 24 | +9 | 43 |
| 4 | Liverpool | 21 | 32 | 28 | +4 | 35 |
| 5 | Brentford | 21 | 35 | 28 | +7 | 33 |
| 6 | Newcastle | 21 | 32 | 27 | +5 | 32 |
| 7 | Manchester United | 21 | 36 | 32 | +4 | 32 |
| 8 | Chelsea | 21 | 34 | 24 | +10 | 31 |
| 9 | Fulham | 21 | 30 | 30 | 0 | 31 |
| 10 | Sunderland | 21 | 21 | 22 | -1 | 30 |
| 11 | Brighton & Hove Albion | 21 | 31 | 28 | +3 | 29 |
| 12 | Everton | 21 | 23 | 25 | -2 | 29 |
| 13 | Crystal Palace | 21 | 22 | 23 | -1 | 28 |
| 14 | Tottenham | 21 | 30 | 27 | +3 | 27 |
| 15 | Bournemouth | 21 | 34 | 40 | -6 | 26 |
| 16 | Leeds United | 21 | 29 | 37 | -8 | 22 |
| 17 | Nottingham Forest | 21 | 21 | 34 | -13 | 21 |
| 18 | West Ham | 21 | 22 | 43 | -21 | 14 |
| 19 | Burnley | 21 | 22 | 41 | -19 | 13 |
| 20 | Wolves | 21 | 15 | 41 | -26 | 7 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Manchester City
Premier League, 22. forduló