Fellainiék továbbjutottak
Marouane Fellaini visszakerült a belga válogatott kezdõjébe vasárnap, és az oroszok elleni, kõkemény mérkõzésen szerzett gyõzelemmel a Vörös Ördögök már a legjobb 16 között vannak.
Marc Wilmots úgy döntött, kezdõ pozícióval jutalmazza Fellainit, amiért a középpályás góllal segítette csapatát az Algéria elleni fordítás alkalmával. Mellette Dries Mertens és Thomas Vermaelen is a meccs elejétõl pályán lehetett. Az utóbbi ráadásul úgy, hogy a bemelegítés során sérülést szenvedett és ennek is betudható, hogy a védõ csak 30 percet szerepelt, majd Jan Vertonghen váltotta õt.
A nem túl mozgalmas elsõ játékrészben Oroszország szerezhetett volna vezetést, amikor Denis Glushakov kiváló beadását Alexander Kokorin fejelte meg, a labda azonban centikkel elkerülte a hosszú kapufát, így a belga védõk megkönnyebbülhettek pocsék helyezkedésük után.
Hasonlóan az elsõ 45 perchez, a második játékrész is lassú iramban folyt és az egyetlen említésre méltó esemény egy lagymatag reklamálás volt, amivel büntetõt szerettek volna kiharcolni a belgák, miután Divock Origi a földre került.

Rióban óriási volt a hõség, amivel mindkét gárda küzdött, a szurkolók pedig csalódottak lehettek a látottak alapján. A United fiatalja, Adnan Januzaj ezúttal is csak a kispadot koptatta annak ellenére, hogy nyilvánvalóan minõséget hozhatott volna a Vörös Ördögök támadásaiba, amire szükségük is lett volna.
Az idõ telt, Fabio Capello válogatottja pedig egyre biztosabbá vált, sõt a 81. percben ismét esélyük adódott a vezetés megszerzésére, Andrey Eshchenko a tizenhatos szélérõl leadott lövéssel veszélyeztetett, ébresztõt fújva a belgák számára.
A csereként beálló Kevin Mirallas pillanatokkal késõbb kapufára lõtt egy szabadrúgást, majd Eden Hazard lövése változtatott irányt egy védõn, nem sokkal azt követõen pedig Fellaini bólintott kapu fölé.
A gólcsendet a 87. percben sikerült megtörni, Hazard passza után Origi lõtt a hálóba közelrõl, bebiztosítva csapata számára ezt az igen szûkös gyõzelmet. A megszerzett újabb három pont azt jelenti, Belgium már biztosan továbbjutott a csoportból, miközben még egy mérkõzés vár rá a csoportban Dél-Korea ellen.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 37 | 69 | 26 | +43 | 82 |
| 2 | Manchester City | 37 | 76 | 33 | +43 | 78 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 37 | 57 | 53 | +4 | 56 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Chelsea | 37 | 57 | 50 | +7 | 52 |
| 9 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 10 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 37 | 47 | 57 | -10 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 37 | 37 | 74 | -37 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |