Meccsösszefoglaló

Manchester United 1-1 Fulham
Manchester United 1-1 Fulham

Elszalasztotta a győzelmet a United, pedig három ponttal biztossá vált volna a második hely.

Manchester United 2-4 Liverpool
Manchester United 2-4 Liverpool

Ezúttal a United szerzett vezetést, ám utána négyet kapott, így még kell izgulni a második helyért.

Manchester United 1-2 Leicester City
Manchester United 1-2 Leicester City

Nem mindig sikerülhet; a Vörös Ördögök ezúttal is hátrányba kerültek, ám ezúttal nem sikerült fordítani. Bár egyenlíteni tudott a csapat, de a Rókák ismét előnyhöz jutottak, amit meg is tudtak tartani. Choudhury

Aston Villa 1-3 Manchester United
Aston Villa 1-3 Manchester United

Talán már nem meglepő, hogy a csapat hátrányból fordítva nyert egy újabb találkozót.

AS Roma 3-2 Manchester United
AS Roma 3-2 Manchester United

Bár a United kikapott, a továbbjutás nem forgott veszélyben ezen a mérkőzésen.

Manchester United 6-2 AS Roma
Manchester United 6-2 AS Roma

A Manchester United öt gólt lőtt a második félidőben és kivégezte ellenfelét, mely így szinte semmi eséllyel indul neki a visszavágónak.

Leeds United 0-0 Manchester United
Leeds United 0-0 Manchester United

A decemberi gólzápor után sikerült egy gól nélküli döntetlent játszani a Leeds United ellen - de ez bőven kevés lesz támadójáték szempontjából az AS Roma ellen.

Manchester United 3-1 Burnley
Manchester United 3-1 Burnley

A Vörös Ördögök 3-1-re nyertek a Burnley ellen és 8 pontra megközelítették a Man City-t.

Manchester United 2-0 Granada
Manchester United 2-0 Granada

A Manchester United hazai pályán is 2-0-ra verte a Granadát és biztosan jutott az EL elődöntőjébe, ahol az AS Roma gárdájával mérkőzik majd a döntőért.

Tottenham Hotspur 1-3 Manchester United
Tottenham Hotspur 1-3 Manchester United

A Vörös Ördögök hátrányból felállva, remek második félidőt nyújtva három ponttal térnek haza Londonból!

Granada 0-2 Manchester United
Granada 0-2 Manchester United

A Manchester United 2-0-ra nyert idegenben, amivel nagy lépést tett a sorozat elődöntője felé.

Manchester United 2-1 Brighton
Manchester United 2-1 Brighton

A Vörös Ördögök hamar hátrányba kerültek, de fordítottak és megnyerték a ma esti bajnokit.

Leicester City 3-1 Manchester United
Leicester City 3-1 Manchester United

Eddig tartott az FA-kupa a Vörös Ördögök számára, a Rókák megérdemelten győztek a United ellen a negyeddöntőben.

AC Milan 0-1 Manchester United
AC Milan 0-1 Manchester United

Paul Pogba találata továbbjutást ért az Európa-ligában.

Manchester United 1-0 West Ham United
Manchester United 1-0 West Ham United

Hazai pályán nyertek a Vörös Ördögök a Kalapácsosok ellen és ezzel megtartották a forduló előtti második helyüket.

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!