Múlt, jelen, jövõ

Az elmúlt 2-3 évben lezajlott események után sajnálattal látom egyes szurkolótársaim hozzáállását szeretett csapatomhoz. Folyamatosan csak azt hallom, hogy Van Gaal egy idióta, csak szétveri a csapatot, nem fog elérni semmit, unalmas a játék stb. Részben meg tudom érteni ezeket az embereket, de érdemes mélyebben is vizsgálni a történteket. 

Nyilvánvaló volt, hogy Sir Alex távozása után senkinek sem lesz könnyû feladat átvenni egy olyan kaliberû klub irányítását, mint a Manchester United. Moyes bele is bukott rendesen. Nem igazolt jól, teljesen más rendszert erõltetett a játékosokra, és szerintem az ínséges idõkben nem volt meg az a meghatározó karakter, aki el tudta volna hitetni akárkivel is, hogy abból a gödörbõl, amit saját maga ásott, ki fog tudni mászni. Meg is lett az eredménye, mint tudjuk kitették elég hamar. Aztán jött Van Gaal, és amit nála is látok, az a hatalmas türelmetlenség. Nagy részben csak azt hallom, hogy mi a nem jó a csapatban, azt nagyon kevesen említik, hogy mi az, amiben már rengeteget dobott a csapaton. Pedig emlékezzünk csak vissza. Sir Alexnek is 7 év kellet az elsõ komolyabb sikerhez. 7 év! Most mennyien lennének képesek várni 7 évet arra, hogy a United nyerjen egy bajnoki címet? Ha már akkor is ilyen hozzáállás jellemezte volna a szurkolókat és a vezetõset, Sir Alexet 3, max 4 év után kirúgják, és akkor most nem lenne az a rengeteg trófea. El kéne dönteni, hogy szurkolók, vagy rajongók vagyunk. Mert a szurkoló a klubnak az identitásában osztoznak, a rajongók pedig csak trófeákat követelnek.

 

Személy szerint nem tudom Van Gaal munkásságát olyan nagy mértékben kritizálni, mint amit a hírekben, fórumokon, kommentekben olvasok. Mivel értek egyet? A támadójátékunk teljesen fantáziátlan, alig tudunk komolyabb helyzeteket kidolgozni. Most mindeninek ezzel van a baja, és úgy gondolják, hogy amíg Van Gaal az edzõ, addig így is fog maradni. De mért maradna így? Tekintsünk vissza az elmúlt egy évbe. Akkor mindenkitõl csak azt lehetet hallani, hogy milyen rossz a védelem, átjáróház, potyákat kapunk, még a legutóbbi átigazolási idõszakban is azért sírtak, hogy igazoljunk Hummelst, Otamendit, meg Ramost. De mért? Jelenleg nekünk van a legjobb védelmünk a bajnokságban. 10 gól 14 meccsen. A 2012-13-as szezonban 14 meccs alatt 18 gólt kaptunk. Valahogy Van Gaalnak mégis sikerült felismernie, hogy a hátsó részen nem azokat a változtatásokat kell végrehajtani, amit mindenki követelt. Igazolt egy Rojo-t akit, akár középen akár balszélen is be lehet vetni. Igazolt egy Blind-et akit szélen és középen, vagy akár szûrõként is tud játszatni. Egy Shaw-t, aki egy hatalmas tehetség, és kiábrándító elsõ szezonja után láttuk csak igazán, hogy mit is keres a csapatban. És egy Darmian-t is, aki hamar beilleszkedett, és eddig egy meccs kivételével mindig hozta a kötelezõt. És nem utolsó sorban sikerült megtartania De Gea-t, aki eddig is már számtalan pontot szerzett a csapatnak. De nézzük csak meg. ezek a játékosok piszkosul fiatalok. Smalling 25, Jones 23, Rojo 25, Shaw 20, Darmian 25, Blind 25, De Gea 25. Ezek a játékosok már ilyen fiatalon is ilyen betonvédelmet szolgáltatnak, mi lesz akkor 3-4 év múlva? De persze Van Gaal rossz, mert nem igazolt nagy neveket a védelembe. Középpályán egy olyan posztra, ahol tavaly, az év nagy részében kényszermegoldásokat kellet alkalmazni, igazolt egybõl két játékost. Egy öreg rókát (Schweinsteiger), aki lehet, hogy már 31 éves, de azon a poszton ahová õt szánták, még bõven el tud játszani 3-4 évig, és egy ereje tejében lévõ, de fejlõdni képes Schneiderlin-t, aki már ismeri a PL-t, bizonyította is, hogy képes ellátni a feladatát, és hosszú tárva is jó, mivel még csak 25 éves.

 

A tavalyi szezonban képes volt kihozni a lehetõ legtöbbet Young-ból, Fellaini-bõl, pedig õket is teljesen leírták már. És azért nem egy mérkõzésben vállaltak nagy szerepet õk ketten. Tavaly még igazolt egy Hererra-t, aki egy fantasztikus munkabírású csupa szív játékos. Komolyan mondom öröm nézni, ahogy játszik a gyerek. És õ is még csak 26 éves. A támadószekcióba meg hozott egy Depay-t és egy Martialt. akiknek az átlagéletkora 20 év, és azért valljuk be láttuk már hogy mire képesek ilyan fiatalon. Persze ezek így eléggé triviális adatoknak tûnnek, de jobban belegondolva, ez egy tudatos csapatépítés Van Gaal részérõl. Ezenfelül sikerült elérnie azt, hogy a United a legtöbb meccsén domináljon. Ha a dominancia mellé még párosulna egy erõs támadóerõ, akkor nem lenne, ami megállít minket. És tudjátok mit, én hiszem, hogy el fog következni az az idõ is, mert amit eddig csinált ez az edzõ, (csapatépítés, fiatalok beépítése, védelem stabilizálása) az mind egy hosszabb folyamat része, amit nem lehet 1-2 év alatt véghez vinni. Szóval türelem! Gondoljatok csak Sir Alex 7 évére.

 

Üdvözlettel,

peszabi 

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!