Kölcsönlesen: Felemás mérleg

Bár a klub hivatalos oldala ebben a szezonban valami miatt nem követi nyomon a United kölcsönben szereplõ játékosainak eredményességét, mi mégis körbenéztünk, hogyan teljesítenek más csapatoknál a Vörös Ördögök.


Javier Hernandez körül olyan hírek láttak napvilágot, hogy a Real Madrid élni fog elõvásárlási jogával és a szezon végén 17 millió font ellenében leigazolja a mexikói csatárt, aki egyelõre a királyi gárdánál is inkább csak a cserepadról állhatott be. Eddig 9 találkozón szerepelt és csak kettõ olyan volt, amit kezdõként végig is játszott (egy bajnoki, egy kupa). A La Ligában ötször lépett pályára, átlagosan 30 perc lehetõséget kapott, ám így is sikerült három gólt és két gólpasszt összehoznia. Emellé még a kupában lejátszott egyetlen mérkõzésén is betalált, ám ez a Bajnokok Ligájában már nem sikerült neki. A BL-ben háromszor játszott, mindössze 79 percet. Ha Real Madrid, akkor meg kell említeni Guillermo Varelát is, aki a királyi gárda utánpótlás csapatába került, ám nem találtunk infót róla, hogy már pályára lépett volna Zinedine Zidane gárdájában.

 

Chicharito után egy újabb csatár, aki kölcsönben szerepel: Angelo Henriquez. Eddig nagyszerûen szerepel a chilei a Dinamo Zágrábnál, hiszen 12 mérkõzés alatt 8 gólig és 3 gólpasszis jutott. Nem csak a horvát bajnokságban, de az Európa Ligában is jeleskedett Angelo, elõbbiben 8 meccsen öt, utóbbi sorozatban 4 meccsen 3 gólt termelt. Lenyûgözõ a mutatója, átlagosan 72 percenként zörgeti meg az ellenfelek hálóját. Nem csoda hát, hogy a megjelent hírek szerint jól érzi magát és maradna Horvátországban. Teljesítményei közül talán az NK Lokomotiva elleni meccsen nyújtott produkcióját emelnénk ki, amikor csapata 3-0-ra nyert Henriquez mesterhármasával.

 

 

Maradva a balkánon, de átlépve a horvát-szerb határt, ellátogatunk a mindössze 17 éves Vanja Milinkovic-hoz, aki az FK Vojvodinát erõsíti. A kapus rendszeresen játszik korábbi (és idén kölcsön) klubjánál, hiszen már 1170 percnél jár a szezonban. Ez azt jelenti, hogy 13 mérkõzésen volt kezdõ, és játszotta végig azokat. A 13 találkozón 11 gólt kapott, de hat olyan meccse is volt, amikor megóvta kapuját az ellenfelektõl. Az õ teljesítményének is köszönhetõ, hogy a Vojvodina 12 forduló után a harmadik helyen áll a két nagy (Partizan, Red Star) mögött. Érdekesség, hogy az FK négy kapussal is rendelkezik, akik közül Vanja a legfiatalabb, mégis õ számít elsõ számúnak, nem pedig a 19, 29 és 35 éves portások.

 

Ha már kapus, Sam Johnstone is kölcsönbe került a közelmúltban, január 3-ig a Doncastert erõsíti, ahol már szerepelt korábban is. Az angol harmadosztályban szereplõ klubnál már be is mutatkozhatott ebben a szezonban, csapata 2-1-re nyert a Bradford City otthonában. Paul Dickov menedzser dicsérte régi-új kapusát, szerinte nélküle nem sikerült volna nyernie csapatának, amely egyelõre nem nagyon mutatott fénylõ produkciót, hiszen a 24 csapatból álló League One-ban ezzel a gyõzelemmel is csak a 17. helyre lépett fel és csak 3 pontra van a kiesést jelentõ 21. pozíciótól, bár tény, két mérkõzéssel kevesebbet játszott a gárda, mint a legtöbben. Remélhetõleg Johnstone-nal sikerül januárig néhány helyet elõre lépkedniük Dickovéknak.

 

Kicsit még eltávolodva a szigetországtól, van még egy játékos, aki külföldön szerepel, õ Nani, aki visszatért hazájába, korábbi klubjához. És mi mást is lehetne mondani teljesítményére: szárnyal! Nem csoda hát, hogy egy szavazáson a portugál bajnokság jelenleg legjobbjának is megválasztották. Eddig 12 mérkõzésen szerepelt a Sportingban, ahol 5 gólt termelt és kiosztott egy asszisztot is. Talán a Bajnokok Ligájában nyújtott teljesítményét lehetne leginkább kiemelni, hiszen 4 meccsen 3 gólig jutott és az egyetlen gólpasszát is ott érte el (a Schalke elleni 4-2-n). Sokat próbálkozik (nála csak hatan lõttek többször az idei BL-ben kapura) és a helyzetek kialakításában sem áll rosszul a meccsenkénti 2,5-ös átlaggal. (Csak érdekesség, hogy ezzel az eredménnyel bár Di Mariától eléggé le lenne maradva, mindenki mást toronymagasan verne a jelenlegi Unitedben.)

 

 

Térjünk vissza Angliába, azon belül is a Premier League-be, hiszen több manchesteri játékos is PL-csapatoknál szerepel, vagy legalábbis oda köti kölcsönszerzõdése. Ugyanis a Nick Powell, Michael Keane párosnak egyelõre nem igazán kifizetõdõ a jelenlegi helyzet, hiszen Keane csupán 4 percet játszott a Burnley-ben, míg Powell 23 perccel "büszkélkedhet". Nick a 10. és a 11. fordulóban kapott 9, valamint 14 percet, elõtte még a meccsekre nevezett keretekben sem szerepelt, míg Mike leginkább a padot koptatta eddig.
Powellnél azonban említésre méltó, hogy az U21-es csapatban három mérkõzésen közel 270 percet szerepelt, mondjuk az már más kérdés, hogy azért talán kár volt kölcsönadni, hogy máshol lépjen pályára a tartalékok között, hiszen annál valószínûleg még egy Championshipben szereplõ klub elsõ csapata is elõrelépés lett volna.

 

Hozzájuk képest Tom Cleverley és Wilfried Zaha rengeteget játszott idén, hiszen elõbbi nyolc, utóbbi hat alkalommal lépett pályára eddig ideiglenes csapatánál. Cleverley helyet szerzett magának az Aston Villa középpályáján, míg Zaha visszatérve egykori klubjához, már egy gólt és két gólpasszt is jegyez és a nehéz kezdet után úgy tûnik, sikerült megragadnia a csapatban. 

 

Ami Zaha teljesítményét illeti, elég vegyes képet mutatnak a számok, hiszen átlagosan csak 13 átadása van egy mérkõzésen, bár ehhez hozzátartozik az, hogy igen kevés olyan találkozója van, amit végigjátszott (a bajnokságban csak egy). Pontosságát nem mondhatni rossznak, hiszen egy szélsõtõl a 78% nem rossz, bár nem is az a kiemelkedõen brilliáns, viszont õ próbálkozik legtöbbször a Palace csapatának tagjai közül és cselekben is õ jeleskedik leginkább.

 

Tom Cleverley amióta megérkezett a Villa Parkba, azonnal megkapta a lehetõséget és azóta 90 perceket játszik. Nem is rosszul - legalábbis a Villa játékosaihoz viszonyítva - hiszen nála csak Ashley Westwood alakít ki meccsenként több helyzetet, viszont pontosságban toronymagasan mindenki elõtt jár és védekezésben is õ hozza a legmagasabb értékeket a középpályások közül.

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!