Játékosértékelés: Aston Villa 0-1 Manchester United

Lássuk a Tottenham Hotspur elleni Premier League nyitómérkõzést a ManUtdFanatics.hu értékelésében...


Sergio Romero: Akár a Spurs ellen, úgy ma este sem dönthették el a nézõk azt, hogy képes-e helyettesíteni az argentin hálóõr spanyol kapustársát, hiszen nem sokat próbálkozott a Villa a gólszerzéssel. Néhány egyszerû labdát megfogott, kirúgott, de ezen felül nem sok dolga volt. Agbonlahor fejesénél a helyén volt, talán az volt a legfontosabb hozzájárulása a mérkõzéshez. 6

 

Matteo Darmian: Egyáltalán nem meglepõ az, hogy a kezdõben maradt, hiszen újból hatalmasat játszott a kis olasz. Rengeteg energiája van és minden szerelése után olyan arckifejezése van, mint amikor egy 8 éves legényke lenyúlja a társa cukorkáját. Volt egy összeakaszkodása Richads-al a saját 16-osán belül, de szerencsére nem lett gond belõle. Sinclair nem tudott érvényesülni mellette, ráadásul idõnként akár középre húzódva is nagyokat mentett. A majdnem büntetõ miatt: 7

 

Chris Smalling: Igazi vezetõként viselkedett a pályán, rengeteget fejelt, harcolt és szerelt. Azt még nem tudni, hogy képes-e lehozni egy teljes szezont sérülés nélkül, de amit eddig láthattunk tõle, az bíztató. 8

 

Daley Blind: Elsõ megjegyzésként levágta a haját, talán ezért is játszott jobban, mint egy hete. Viccet félretéve tényleg jobban mozgott, helyezkedett és védekezett, mint a Spurs ellen, azonban amikor egy-egy passznál nagyon le volt maradva, akkor mindig Shaw zárt vissza helyette. A SkySports által meccs embere, azonban én úgy gondolom, hogy tud õ ennél többet is. 7

 

Luke Shaw: Mintha újraszületett volna a fiatal angol fullbekk, a tavalyi botladozásai, labdaeladásai és térdig érõ nyelve teljesen elmaradt. Végigrobotolta a mérkõzést a bal szélen, védekezett, visszazárt (néha a többiek helyett is), indított és támadott is. A beadásai ma nem sikeredtek veszélyesre, azonban Bacuna-nak nem egy bosszús perce volt miatta. Ha Memphis sûrûbben játszott volna rendes vonalszélsõt, talán produktívabbak lehettek volna a bal szélen. 9

 

Morgan Schneiderlin: Tagadhatatlan az, hogy érzi a bajnokság ritmusát és ismeri az ellenfeleket, azonban eddig nem nagyon tudta hozni a tavalyi mutatóit. Carrick mellett szabadon járkálhatott a pályán, igazi box-to-box középpályássá válva, azonban idõnként túlságosan könnyen jutott keresztül a Villa a középpályánkon, illetve a labdaszerzéseink egyáltalán nem lettek veszélyesek az ellenfélre. 7

 

Michael Carrick: Nem sokat volt játékban, ami a kora miatt már érthetõ is, azonban gyakran loholt a labda után és ezt egyáltalán nem nézik jó szemmel a szurkolók. Õ is elõfordult az ellenfél 16-osa elõtt, de nem okozott veszélyt. Az lehet, hogy a társak sem nyitottak területet a hosszú indításai számára, azonban ennél õ sokkal jobban tud szûrni és szerelni a védõsor elõtt. 7

 

 

Juan Mata: Személy szerint nem voltam lenyûgözve a teljesítményétõl, hiszen a 70. percben már a fülén vette a levegõt és szinte sosem volt a helyén (jobb szélen). Körülményes volt, két csúnya labdaeladása is volt, egy védekezés közben, egy pedig egy labdaszerzés után, amikor simán indíthatott volna valakit a 3 felfutó közül. Mindezek ellenére õ adta a gólpasszt Januzaj-nak. 7

 

Memphis Depay: Az akarással nincsenek gondok nála, mind elõkészítés tekintetében, mind pedig a góllövésben. A társak is próbáltak rájátszani erre és passzolni neki, de sajnos nagyon nem érezte a helyét a pályán. Cseréje jogos volt, egy ziccert kihagyott, kétszer védõbe rúgta a bombáját, gyakran húzódott középre, anélkül, hogy valakivel cserélt volna középrõl. Elfelejtette volna, hogy ma nem a csatár mögött, hanem szélen kéne játszania? 7

 

Adnan Januzaj: A United hagyományait ápolva újra egy akadémiáról kikerülõ fiatal került a kezdõbe. Az elsõ negyedórában nagyon durvák voltak a védõk vele, fellökték és szerelték pillanatok alatt, azonban õ nem adta fel és ahelyett, hogy nyivákolt volna inkább megmutatta azt, hogy õ mire képes. Sokaknak a tavalyi Sunderland elleni gólja villanhatott fel a szemük elõtt, amikor megkapta Mata passzát és nem is hiába. A második félidõben kicsit elhalványodott, de a dolgát mindenesetre elvégezte. 7

 

Wayne Rooney: Próbálok nem elfogult lenni vele szemben, de csak akkor vette át jól a labdát, amikor lest fújtak ellene. Tudom, hogy csapatkapitány, de egy csatártól ennél többet várunk el. Képtelen Chicharito-szerepet játszani, rengeteget lépett vissza labdákért, azonban ezzel az a gond, hogy ilyenkor nem maradt fent senki, aki zavarta volna az ellenfél hátvédeit. Maradjunk annyiban, hogy ez nem az õ napja volt és reménykedjünk, hogy ennél rosszabb már nem lesz. 6

 

Cserék:

Bastian Schweinsteiger (Carrick helyére a 60. percben): Mintha jobban érezte volna a helyét és a meccs ritmusát, mint Carrick, ezért nem lennék meglepve, ha a következõ mérkõzésen õ kezdene. Szépen játszott, magabiztosan, összhangban volt a társakkal. 6

 

Ander Herrera (Januzaj helyére a 60. percben): Talán a menedzser látta azt, hogy ebbõl már nem lesz második gól, ezért szerette volna legalább a labdabirtoklási mutatókat a helyes irányba állítani. A szülinapos ma is nagyon akart, de már nem hajtott annyira a csapat, így nehezen talált olyan társat, akivel összejátszhatott volna. A végén lövõhelyzetbõl inkább passzolt, pedig lehet, hogy azzal többet ért volna. 6

 

Ashley Young (Memphis helyére a 82. percben): Alig ért labdába, máris lehurrogták a hazai szurkolók, ami nem szép dolog, de érthetõ a részükrõl. Sokat nem ért labdába, nem hozott össze helyzetet, csak kicsit megfutotta magát. Leginkább Shaw védekezését volt hivatott könnyíteni az utolsó Villa-rohamok idején. 5

 

A meccs legjobbja a ManUtdFanatics.hu szerint: Luke Shaw

 

A játékosértékelés a ManUtdFanatics.hu szerkesztõségének saját véleményén alapul. Ha nem értesz egyet, azt kérjük kulturált formában hozd nyilvánosságra, egyéb esetben a hozzászólást moderálni, vagy törölni fogjuk. Köszönjük!


Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!