Giggs: Továbbra is játszani akarok

Ryan Giggs szeretné a következõ szezonban is játékosként erõsíteni a Manchester Unitedet - ez pedig 'jó hír' Sir Alex Ferguson szerint.


A 37 éves walesi szélsõ korát meghazudtolva az idei szezonban is elõrukkolt néhány olyan mérkõzéssel, amelyen kimagasló teljesítményt nyújtott, és nem lát rá okot egyelõre, amiért szögre kellene akasztania stoplisait.

 

"Nagyon boldog vagyok jelenleg, hogy még mindig játszhatok" - mondta Giggs pénteken a Manutd.com-nak.

 

"Tényleg nagyon nagy boldogsággal tölt el a jelenlegi helyzet, és ugyanúgy élvezem a játékot, mint eddig. Korábban azt mondtam, amíg jól érzem magam, és még mindig számítanak rám a csapatnál, addig fogom folytatni. Le fogunk ülni a vezetõséggel tárgyalni, de nagyon szeretnék a következõ évben is játszani."

 

"A tárgyalások ugyanabban a menetben fognak folyni, mint az elmúlt három-négy évben. Mindig nagyon gyorsan egyezségre jutottunk. Azt viszont nem tudom, hogy erre most mikor fog sor kerülni. Az elmúlt években soha nem siettük el ezeket a dolgokat, de mindig sikerült idõben megállapodni. Most is akkor fogunk leülni egymással, ha eljött a megfelelõ idõ, és akkor majd megbeszéljük a részleteket. Mindig könnyen ment, ez most sem lesz másképp."

 

Ryan Giggs elárulta, ahogy öregszik, egyelõre õszintébb magával, és a teljesítményével szemben, úgyhogy ha úgy látja, hogy eljött az idõ karriere befejezésére, akkor nem fog habozni.

 

"Ilyen korban az ember sokkalta õszintébb magával szemben. Tudod mikor játszottál jól, és mikor nem. Amikor fiatalabb vagy, még talán nem vagy ennyire õszinte saját magaddal. Mindig csak a kifogást keresed! Azonban én már elég tapasztaltnak érzem magamat ahhoz, hogy tudjam, mikor nyújtottam jó teljesítményt, és mikor nem. Azonban jelen pillanatban összességében elégedett vagyok magammal, annak ellenére, hogy természetesen lehetne hol elõrébb lépni még."

 

 

A Walesi Varázslót a múlt heti sajtótájékoztatóján Sir Alex Ferguson "csodálatos embernek" írta le, és Giggs elmondása szerint kapcsolata a skót menedzserrel jobb, mint valaha, hiszen mostanra õ a keret egyik legtapasztaltabb játékosa.

 

"Sokkal többet beszélünk egymással. Emellett sokkal õszintébbek is vagyunk. Mindig elmondja nekem, ha nem fogok játszani. Mostanra azonban több figyelmet szentel nekem. Ez egy nagyszerû kapcsolat kettõnk között, és ez az egyik legfõbb oka annak, hogy még mindig játszok, hiszen együtt képesek vagyunk megfelelõen megítélni, hogy mikor van rám szükség, és képes felkészíteni úgy, hogy mindig friss legyek az adott feladat elvégzéséhez. Természetesen szeretnék minden mérkõzésen szerephez jutni, de emellett szeretném mindig a lehetõ legjobb teljesítményt is nyújtani. Éppen utóbbi miatt felismertem, hogy nem játszhatok minden mérkõzésen. Bíznom kell a menedzserben."

 

Sir Alex Ferguson péntek reggel interjút adott a MUTV-nek, amelyben beszélt Ryan Giggsrõl is.

 

"Beszéltem Ryannel pár nappal ezelõtt. Boldog, és szeretne még egy évig játszani. Ez nagyon jó hír. Láthatjuk az erõnléti állapotát, és mit is lehetne rá mondani? Hihetetlen. Képes arra, hogy egy újabb évig szolgálja a Manchester Unitedet, de ki tudja, akár még két évet is vállalhat, az erõnléti állapota megvan hozzá."

 

A 69 éves edzõlegenda beszélt arról is, hogy mikor Giggs 1991-ben debütált, nem gondolt arra, hogy ilyen hosszú karrier elé néz.

 

"Azonban a sporttudományok terén hatalas fejlõdést következett be - például Ryan nagyon sokat foglalkozik jógázással - ami hatalmas lehetõség a profi futballisták számára, és így számunkra is. A legfontosabb tényezõ maga a játékos, és személyisége. Ha képes áldozatokat hozni, és igazi profivá válni, akkor képes lehet bármire. Ryan a legjobb bizonyíték erre."

 


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!