Van Gaal a Liverpool elleni 3:1-es gyõzelemrõl

Louis van Gaal nyilatkozott a Liverpool ellen 3:1-re megnyert hazai mérkõzés után. Beszélt Daley Blind, Ander Herrera és a most debütált Anthony Martial találatáról is.


MEGÉRDEMELT GYÕZELEM

„A Liverpool elleni mérkõzéseim sokkal könnyebbek, mint a Swansea City elleniek. Úgy tûnik a Swansea számomra a „mumus“ csapat. A Liverpoolt ismét megvertük és azt gondolom, hogy teljesen megérdemelten gyõztünk. Kontroláltuk a mérkõzést az elsõ gólig is, végig a kezünkben volt. Sikerült gólokat szerezni és így hozni a meccset. És milyen gólokat szereztünk? Gyönyörû gólokat rúgtunk. Na és Anthony Martial? Csak 19 éves és most mutatkozott be. Ennek ellenére a második vagy a harmadik találkozása a labdával rögtön gólt ért. Illetve ahogy ezt összehozta, fantasztikus volt.“  

 

 

ELSÕ FÉLIDEI TELJESÍTMÉNY

„Szerintem az elsõ játékrészben sokkal jobban játszottunk, jobban tudtuk irányítani a mérkõzést. Csak nem igazán sikerült helyzeteket kialakítanunk. Azt hiszem két vagy három lehetõségünk volt, de az utolsó passzok mindig pontatlanra sikeredtek sajnos. Ezért cseréltem le Memphis Depay-t is, javítani kellett az utolsó labdaérintéseket és Juan Matat szintén ez miatt.“

 

 

„Memphis maga is tudja, hogy most nem jöttek össze az utolsó passzok, labdaérintések úgy, ahogy kellettek volna. Mata dettó, most nem volt olyan jó, mint máskor. Ilyenkor le kell ültetni a játékost a padra, mert javítanod kell a játékot a pályán. Ezért cseréltem le õket. Viszont ez nem azt jelenti, hogy a PSV ellen nem játszanak. Egyszerûen ma nem kaptam meg tõlük azt, amit vártam.“

 

 

DALEY BLIND GÓLJA

„A második félidõ jellemezte az eddigi munkánkat. Végre azt tudták csinálni a játékosaim, amit a rengeteg edzésen gyakorolnak. Emiatt nagyon boldog vagyok. Természetesen az elsõdleges és legfontosabb cél mindig a gól. Mivel az elsõ gól eldöntheti a meccset, hiszen utána az ellenfélnek jönnie kell ránk és ezáltal több hely nyílik meg a további támadásokhoz.“

 

 

ANDER HERRERA BÜNTETÕJE

„A második gólt az imént említett kialakult hely vagy ûr miatt szerezhettük. Ander Herrera nagyon jól futott el és Michael Carrick labdája is fantasztikus volt, amit adott neki. Nagyon büszke voltam rájuk. Továbbá, ahogy Ander értékesítette a büntetõt, nagyszerû volt.“

 

 

ANTHONY MARTIAL DEBÜTÁLÓ GÓLJA

„Úgy hiszem, Anthony gólja nem volt egy csúnya gól. Jó mérkõzés volt ez számára, hiszen a Liverpoolnak jönnie kellett ránk, s így egy csomó hely nyílt meg elõtte. Csereként beállítani õt most egyszerûbb volt számomra és nagyon jól oldotta meg a feladatait így is. Csodaszép gólt szerzett és láttam azt is, hogy fizikailag hogy viseli a Premier League tempóját. Azt kell mondanom, jól játszik, mer cselezni, bátor.“

 

 

„Nagyon boldog vagyok miatta. Meg kell mondanom, hogy rettentõ nehéz dolga van. Õ csupán 19 éves és Franciaországból költözött ide. Egy ilyen fiatal srácnak szörnyen nehéz alkalmazkodnia Anglia kultúrájához és a Premier League gyors tempójához és felvenni ennek a ritmusát. De Anthony hatalmas tehetség és még nagyon sokat fog fejlõdni. Egyre jobb és jobb lesz a jövõben.“

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!