Carrick: A gyors igazolások elõnyünkre válhatnak
Michael Carrick a United Review-nak elmondta, Jose Mourinho gyors és határozott lépései az átigazolási piacon nagyban segíthetik a Vörös Ördögök törekvéseit a Premier League kezdeti szakaszában.
A Vörös Ördögök új menedzsere egyértelmûsítette szándékát, amikor kijelentette, négy kulcspozícióban kívánja megerõsíteni a csapatot, és a klub ezt lenyûgözõen végre is hajtotta Eric Bailly, Zlatan Ibrahimovic, Henrikh Mkhitaryan és Paul Pogba megszerzésével még a Bournemouth elleni Premier League nyitány elõtt.
Miközben más kluboknak láthatóan még akad dolguk az átigazolási piacon annak bezárásáig, augusztus 31-ig, addig Carrick úgy érzi, a United elõnyt kovácsolhat abból, hogy õk már jelentõsebb igazolásaikat letudhatták.
A Southampton elleni, péntek esti mérkõzés programfüzetében megjelenõ exkluzív interjúban a 35 éves középpályás a következõképpen nyilatkozott: "Ez egyértelmûen egy jó átigazolási szezon volt a négy magas kvalitású játékos megszerzésével."

"Úgy gondolom, mindannyian nagymértékben hozzájárulnak majd a csapat teljesítményéhez. Számomra az a kulcs, hogy már lezárultak ezek az ügyletek, minden lezárult és most már nem lesz egyfolytában mindenféle spekuláció az átigazolási ablak bezártáig. Úgy tûnik a fõ célpontjaink velünk vannak, és most már egy csapat vagyunk, ez az, amivel sikereket érhetünk el."
"Egy ideális világban azt szeretnéd, hogy a kereted a lehetõ leghamarabb kész legyen. Nekünk sikerült így cselekednünk, és ez remélhetõleg hangzatos különbséget jelent majd. Ez egy fantasztikus csapat a keret minõségét és mélységét tekintve."
A tizenegyedik Unitedes szezonjára készülõ Carrick egyetért korábbi csapattársa, Gary Neville kijelentésével, miszerint Pogba és Ibrahimovic karizmatikus személyisége hasznosnak fog bizonyulni az öltözõben.
"Õk világklasszis játékosok, akik elhozzák azt a magabiztosságot és hitet, amire szükséged van ahhoz, hogy itt játszhass és elérhess dolgokat" - tette hozzá a középpályás. "Ez az, ami sok évig bennünk volt, az a fajta magabiztosság, amivel olyan nagy csatákat vívtunk, ahol tudtuk, a végsõ cél a trófeák nyerése. Õk hozzászoktak, hogy ezt teszik és ez kihathat a fiatalabb srácokra is, akik talán még nem nyertek annyi mindent."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Premier League 9. fordulóOld Trafford
2025-10-25 18:30
Premier League 8. forduló
Anfield Road
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
2025-09-27 13:30
2025-09-20 18:30
2025-09-14 17:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 8 | 15 | 3 | +12 | 19 |
| 2 | Manchester City | 8 | 17 | 6 | +11 | 16 |
| 3 | Liverpool | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
| 4 | Bournemouth | 8 | 14 | 11 | +3 | 15 |
| 5 | Chelsea | 8 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 6 | Tottenham | 8 | 14 | 7 | +7 | 14 |
| 7 | Sunderland | 8 | 9 | 6 | +3 | 14 |
| 8 | Crystal Palace | 8 | 12 | 8 | +4 | 13 |
| 9 | Manchester United | 8 | 11 | 12 | -1 | 13 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 8 | 12 | 11 | +1 | 12 |
| 11 | Aston Villa | 8 | 8 | 8 | 0 | 12 |
| 12 | Everton | 8 | 9 | 9 | 0 | 11 |
| 13 | Brentford | 8 | 11 | 12 | -1 | 10 |
| 14 | Newcastle | 8 | 7 | 7 | 0 | 9 |
| 15 | Fulham | 8 | 8 | 12 | -4 | 8 |
| 16 | Leeds United | 8 | 7 | 13 | -6 | 8 |
| 17 | Burnley | 8 | 9 | 15 | -6 | 7 |
| 18 | Nottingham Forest | 8 | 5 | 15 | -10 | 5 |
| 19 | West Ham | 8 | 6 | 18 | -12 | 4 |
| 20 | Wolves | 8 | 5 | 16 | -11 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Brighton & Hove Albion
Premier League, 9. forduló