Mourinho véleménye a Leicester legyõzésérõl
Jose Mourinho dicsérte csapatát a Leicester City felett aratott 4-1-es gyõzelem után, kiemelve a Vörös Ördögök intenzitását és mozgását, mint a gyõzelemhez szükséges kulcsfaktorok.
Mi irányítottunk
"Ez egy jó teljesítmény volt. Komplikált ennyire kényelmes sikert aratni, mint amilyet mi arattunk. Éreztük, hogy a második gól után megtörtek, és továbbiakért hajtottunk, igazán jól játszottunk. Természetesen a második félidõben senki nem várta azt, hogy még négyet lövünk és 8-0 lesz a vége, minden az irányításról szólt."
Pozitív kezdet
"Úgy gondolom a szezon során elõször nagyon jól kezdtünk. Jobbára a második félidei teljesítményünk jobb az elsõnél. Nem tudom, hogy ennek mi az oka, hiszen ugyanúgy, ugyanazzal a profizmussal készülünk. Ma volt intenzitásunk, jó volt a mozgásunk, dinamikusak voltunk és nagyon erõsen védekeztünk egy olyan csapattal szemben, akiket mint mondtam is, könnyû elemezni, de nehéz felvenni velük a kesztyût. Hazatérni és legyõzni a bajnokot jó dolog. A múlt szezonban nem tudtuk megverni õket, idén azonban ez már kétszer is sikerült."
Ez a teljesítmény a követendõ példa?
"Azt mondhatom, hogy igen. Agresszívabbak voltunk és erõteljesebben gyakoroltunk nyomást. A csapat gyorsabban reagált labdavesztésnél és nagyon célirányosak voltunk, számos gyors támadásunk volt. Úgy játszottunk, ahogy szerettünk volna és ez igazán jól sikerült. A mérkõzésekre való készületek mindig jók. Aztán a mérkõzés az már a mérkõzés és nagyon sok dolog nem a te irányításod alatt folyik, emiatt olyan szép a futball és ezért szeretik annyira. Az a helyzet, hogy nagyon jól játszottunk a mérkõzés lezárásáig."
Csapatjáték vagy egyéni villanások?
"Úgy gondolom maga a csapat játszott jól. Négy gólt szerzel úgy, hogy a csatárod be sem talál, és én ennek ellenére úgy láttam, hogy a csatárom fenomenálisan játszott. Úgy gondolom [Zlatan] Ibrahimovic fantasztikusan játszott abban az aspektusban, hogy tõle indultak a támadások. [Juan] Matának nagyon gyorsan pörög az esze a pályán és [Jesse] Lingard és [Marcus] Rashford remek intenzitást adtak a csapatnak, de jobb szeretném azt mondani, hogy csapatként játszottunk jól."
Rooney továbbra is egy nagyszerû játékosunk
"Õ egy nagyszerû játékosom, nagy játékosa a Unitednek és az országa számára is. Nem szeretnék mást mondani. Õ az én emberem, totálisan bízom benne és õ momentán ugyanolyan boldog, mint én. Nyert a csapata és õ ennek megfelelõen boldog is."
Vissza a gyõzelmek útjára
"Vesztettünk hat pontot a Premier League-ben, de nem döntetlent játszottunk, hanem gyõztünk. Ha nem döntetlenezel, de pontokat veszítesz, hasonló a helyzet. Tizenkét pontunk van, de ma az eredményrõl, a teljesítményrõl és a szurkolók örömérõl szólt minden. Csütörtökön fontos mérkõzés vár ránk az Európa-ligában, és visszatérni pár jó eredmény után ide jó lesz számunkra."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |