Duncan Edwards-ra emlékezve
A Manchester United történelme részben a legendás játékosok ragyogásával épült. Közülük egy nem más, mint Duncan Edwards, aki 1936. október 1-én született.
Mi tette õt különlegessé? - Duncan Edwards nevét és hírnevét 57 évvel a tragikus halála után is tisztelik. Csak 21 éves volt, amikor elhunyt a müncheni balesetben 1958-ban. Miért? Amilyen hatása volt, amiket elért és ahogyan játszott. A United egy világszínvonalú tehetséggel rendelkezett személyében, aki annak ellenére is aláírt, hogy több rivális is érdeklõdött iránta. Edwards szinte bárhol hatékonyan tudott játszani, de leginkább 'half-back' és 'wing-back' (modern megfelelõje leginkább a védekezõ középpályás) poszton tudott kitûnni. Duncan fizikuma révén már nagyon fiatalon kitûnt; 16 évesen és 185 naposan mutatkozott be a Vörös Ördögöknél és a legfiatalabb játékos volt, aki az angol válogatottban debütált, mindezt 18 évesen és 183 naposan tette. Ez a rekord 43 éven át megdöntetlen maradt, majd 1998-ban Michael Owen írta felül.
Dicsõség csúcsán - A United bejutott az európai kupasorozat elõdöntõjébe, amikor jött a müncheni tragédia. Míg Edwards-nak 18 válogatott szereplése alatt nem sikerült semmit sem nyernie Angliával és az 1958-as világbajnokságon sem szerepelhetett már, addig a Unitednél lehetõség lett volna további sikerekre, hiszen szerves része volt az 1956-ban és 1957-ben is bajnoki címet nyert csapatnak.
Õ mondta - "Arra gondoltam, mutatok valamit, amit soha nem fog látni többet.' Úgyhogy kimentem és talán életem legjobbját nyújtottam. Utána elégedett voltam. - Ez volt Duncan válasza a sajtó kritikáira.
Mi mondjuk - "Õ volt Roy Keane és Bryan Robson ötvözete, de masszívabb fizikummal. Tudott játszani támadóként, szervezõként, védekezõként és képes volt a pályán lévõk közül a legjobban játszani. Amikor a Unitednél volt a labda, világklasszis szintet nyújtott, amikor pedig az ellenfélnél volt a játékszer, õ volt a legjobb védõnk."

Mások mondják - "A 'Busby Babes' egy csapat volt, de néhányak szerint Duncan Edwards volt a legnagyobb." - írta David Meek a 'Legends of United - The Heroes of the Burby era' c. könyvében.
Tények - Edwards 177 manchesteri meccsén 21 gólt szerzett, ám ez nem meséli el az egész sztorit. A Cardiff ellen mutatkozott be 1953-ban, amikor még csak 16 éves és 185 napos volt, ám mire 21 éves lett, már kétszeres bajnoknak és angol válogatottnak is mondhatta magát.
Valami, amit nem tudhattam - 1955-ben behívták nemzeti szolgálatba, de végül távozhatott a királyi haderõ ellátó alakulatától - ahol csapattársával és barátjával, Bobby Charltonnal együtt volt - hogy egymást követõ két bajnoki címhez segítse a Unitedet.
Egyetlen szóval - Páratlan
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Bournemouth - Manchester United
Premier League, 31. forduló