Mkhitaryan: Többre vagyunk képesek Pogbával

Henrikh Mkhitaryan ragaszkodik hozzá, hogy a szurkolók többre számíthatnak tõle és a Manchester Unitedhez szintén a nyáron érkezõ Paul Pogbától.


A Borussia Dortmundtól 26 millió fontért szerzõdtetett örmény szélsõ beverekedte magát Jose Mourinho terveibe, miután a United utóbbi 5 Premier League mérkõzésén kezdõként számított rá a menedzser.

Mkhitaryan szerencséjében éles fordulat állt be azóta hogy a Manchester City elleni hazai 2-1-es vereség során lecserélték õt a félidõben és a szeptemberi mérkõzéstõl számítva egészen december 4-ig nem volt kezdõ bajnoki találkozón.

A United vasárnap a Leicesterhez látogat majd, a támadó pedig elmondta, pozitív mentális hozzáállása segítette át a nehéz idõszakon.

"Igazán élvezem az életetet Manchesterben, ahogy az edzéseket, a mérkõzéseket, mindent" - mondta Mkhitaryan a Sky Sports News HQ-nak. "Nagyon jól berendezkedtem, és nagyon keményen dolgozom a jobbá válás érdekében, hiszen tudom, hogy többre vagyok képes."

"Manchesterbe érkezvén talán nem mutattam meg a bennem rejlõ teljes potenciált, viszont minden mérkõzésen próbálok a legjobban játszani, mert ez nagyon fontos nekem, a szurkolóknak és a klubnak. Meglehet, néhány mérkõzésen ez nem válik be, de továbbra is folyamatosan keményen dolgozom és megpróbálok fejlõdni."

"Az életed során nem lehetnek csak jó pillanataid. Olykor sötét felhõk gyülekeznek a fejed fölött, és én erre nem igazán számítottam, de készen álltam, hiszen a Dortmundban már átéltem hasonló helyzetet."

"Minden az elméden múlik. Hajtanod kell magad, hogy a te szád íze szerint alakuljanak a dolgok. Ha makacs vagy, semmi nem fog segíteni. Ha szomorú vagy, szintén ez a helyzet. Pozitívnak kell maradnod, és nagyon jó munkát kell végezned a következõ lehetõségedért."

"A játékosok nagyon barátságosak, és itt nagyon hamar be tudsz illeszkedni, mivel mindenki segíteni próbál. A klub megoldásokat keres, ha bármilyen problémád adódik, így egy vagy két hónappal az érkezésemet követõen már éreztem, hogy Manchester része vagyok."

 

 

 


Mkhitaryan egyike volt Jose Mourinho négy nagynevû igazolásának a menedzser elsõ Unitedes nyarán, Zlatan Ibrahimovic, Eric Bailly és Paul Pogba mellett.

A korábbi PSG csatár Ibrahimovic kisajátította magának a csatár posztot és már 19 gólnál tart a szezonban, míg Bailly elsõ számú középhátvéddé nõtte ki magát új csapatában Villarrealtól való érkezését követõen.

Pogba alkalmazkodása a Juventus-tól való érkezését követõen azonban nem volt teljesen sima, és Mkhitaryan szerint egyes kritikák túl hamar túl sokat várnak el.

"Hatalmas potenciál lakozik benne és tudom, hogy tud sokkal jobban is teljesíteni, hiszen képes rá és ezt sokszor meg is mutatta már" - tette hozzá Mkhitaryan.

"Kicsit több idõre van szüksége az átmenethez, mert nem könnyû dolog 89 millió fontot érõ játékosnak lenned."

"Számára ez kissé nehéz, ugyanis még mindig csak 23 éves, és talán úgy véli, hogy többet kell tennie annál, amit most tesz, azonban tudom, hogy a menedzserrel meg fogják oldani ezt a problémát, és már most is próbálja megtenni."

"Az emberek talán valami rendkívülit várnak tõle, néhány csodát, de mindenkinek tudnia kell, hogy õ egy futballista, egy emberi lény, neki csak úgy kell játszania, ahogy arra képes és jobban fog teljesíteni."

 

 

 


Egy Leicesterhez tett látogatás idén teljesen más, mint a tavalyi bajnokságban, a címvédõ ugyanis a 16. helyen tanyázik, mindössze két pont választja el õket a kiesõ zónától, azonban Mkhitaryan kemény tesztre számít annak ellenére, hogy a Rókák ennyire hátul helyezkednek a tabellán.

"Mindenkit lenyûgöztek tavaly, de ez a futball" - folytatta. "Készek voltak harcolni, nyerni és megnyerték a bajnoki címet."

"Ez az év kissé nehéz számukra, hiszen mindig könnyû megnyerni a bajnokságot, de nagyon nehéz megvédeni azt."

"Talán van pár problémájuk, talán már elfogadták, és megnyugodtak afelõl, hogy nem a számukra megfelelõ pozícióban vannak."

"Nem számít, hogy a tabellán hol helyezkednek el most, minden mérkõzést döntõként fognak megközelíteni, hiszen veszélyes helyezésük van. A vasárnapi találkozó egy nagy harc, egy nagy csata lesz, nekünk pedig készen kell állnunk erre."


SkySports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!