Jones: Mourinho akadályozta meg, hogy eligazoljak
Phil Jones elárulta, latolgatta jövõjét az Old Traffordon egészen Jose Mourinho érkezéséig.
A védõ Jose Mourinho elõdje, Louis van Gaal irányítása alatt nem tudott kellõ hatást kifejteni és Jones elismerte, akkor úgy vélte talán tovább kell majd állnia a rendszeres játéklehetõség érdekében.
"Valamilyen oknál fogva azt mondta [Louis van Gaal], hogy fittebbnek kell lennem" - mondta Jones a Manchester Evening News-nak. "Nem volt ezzel egyáltalán semmilyen problémám, simán játszottam a mérkõzéseken. Megtettem, amit megtudtam a csapatba visszakerülésem okán, de sajnos az õ irányítása alatt ez nem igazán jött be."
"Nem kérdés, hogy felmerültek kérdések a jövõmmel kapcsolatban. Ez járt az én fejemben is. Ha nem játszol, az eleget mond."

Azonban Jones - aki immáron oszlopos tagja a Manchester United védelmének - elmondta, hogy Mourinho személyében végre megtalálta azt a menedzsert, aki hisz benne.
"Úgy érzem, hogy csak három olyan menedzserrel találkoztam eddig pályafutásom során, akik igazán hittek bennem és megértettek engem, mint játékost" - tette hozzá.
"Ezzel nem más menedzsereket szeretnék kritizálni, de ez a három ember Sam Allardyce, Sir Alex Ferguson [aki a Unitedhez szerzõdtette õt] és most Jose Mourinho."
"Mindannyian hitet és önbizalmat adtak nekem. Nem az a játékos vagyok, akinek minden nap meg kell veregetni a vállát és azt mondani, hogy briliáns vagyok. Néhány játékosnak szüksége van erre, nekem azonban nem. Ezen három menedzser alatt viszont igazán magabiztosnak éreztem magam."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló