Lingard: Miért is jelent sokat a városi derbi
Jesse Lingard már türelmetlenül várja a csütörtök esti manchesteri derbit, amely a United játékosai mellett az edzõi stábnak és a szurkolóknak is különleges jelentéstartalommal bír.
A warringtoni születésû középpályás parádézott az elõzõ szezonbeli 1-0-s idegenbeli City elleni gyõzelem során, amikor Marcus Rashford egyetlen gólja jelentette a különbséget a két csapat között azon a mérkõzésen, ahol a Vörös Ördögök akadémiáján végzett két játékos pályafutása során elõször léphetett pályára városi derbin.
„Játszottam az elõzõ szezonbeli derbin a pályájukon, ahol egy jó, ünnepélyes mérkõzésen sikerült nyernünk” – kezdte Lingard a MUTV-nek adott interjújában.
„Ez volt az elsõ alkalom, hogy a felnõtt csapat tagjaként Marcus és én ott játszhattunk, és nagyszerû érzés volt megszerezni a gyõzelmet az idegenbe minket elkísérõ szurkolótáborunk támogatásával.”
„Ez egy hihetetlenül fontos meccs. Természetesen, ha valaki helyi gyerekként nõ fel, az tudja, mit is jelent ez. Ha a ranglétra különbözõ fokait végigjárva minden egyes korosztályban játszottál a City ellen, akkor tudni fogod, mit jelent mindenkinek a csapatban és a stábban egy ilyen meccset megnyerni.”
„Leírhatatlan dolog, nem csak számomra, de az egész klub számára, legyen szó akár az edzõkrõl, a segítõkrõl, vagy a szurkolókról. Három ponttal távozni egy ilyen összecsapásról nekünk és a szurkolóinknak is hatalmas öröm. A társaimmal együtt 100 százalékosan felkészültek leszünk erre a mérkõzésre.”

Miután nemrég írhatta alá szerzõdéshosszabbítását, a 24 éves játékos jó hangulatban várhatja ezt a különleges alkalmat, amely során a Vörös Ördögöknek arra is esélyük nyílik, hogy megelõzzék a bajnoki tabellán a Cityt, amennyiben a Kékek otthonában gyõzelmet tudnak aratni.
„Egyértelmû, hogy három bajnoki gyõzelemmel a hátunk mögött jó elõjelekkel várhatjuk ezt a rangadót” – tette hozzá a legutóbbi 8 mérkõzésen kezdõként pályára lépõ Lingard.
„Professzionális és megingathatatlan teljesítménnyel rukkoltunk elõ a Burnley ellen legutóbb. Ez nagy önbizalmat adott nekünk a derbit megelõzõen.”
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |