Vidic Matic-ot méltatta
Amióta a Manchester Unitedhez igazolt, Nemanja Matic minden szurkolót lenyûgözött, köztük névrokonát, honfitársát, a Vörös Ördögök korábbi csapatkapitányát, Nemanja Vidic-et is.
A hatalmas szerb középpályás aligha volt ismeretlen a manchesteri drukkerek elõtt azt követõen, hogy miután 2014-ben visszatért a Chelsea-hez a Benficától, három szezon alatt két bajnoki címhez segítette a londoni kékeket.
Jose Mourinho a hónap elején azt mondta, Matic ideális igazolás és a klub legendáját, Vidic-et sem lepte meg, milyen gyorsan alkalmazkodott honfitársa az Old Trafford-i élethez.
A korábbi védõ, aki kilenc manchesteri szezonja alatt 15 címet nyert a csapattal, komoly figyelmet szentelt Matic-nak már akkor, amikor majdnem egy évtizeddel ezelõtt felbukkant a válogatottnál.
"Emlékszem rá, amikor elõször jött a szerb válogatotthoz" - nyilatkozta Vidic a United Review-nek. "2008-at írtunk és Prágában játszottunk Csehországgal."
"Elsõ benyomásaim pozitívak voltak, egy remek srácot ismertem meg benne. A szerb nemzeti csapat számos tagjával ellentétben õ sajnos nem játszott a Red Starban vagy a Partizanban felnõttként."
"Sabac-ból származik, egy Belgrádhoz közeli településrõl, de a szlovák labdarúgásba került, ahol a Kassánál az év játékosa címet is elnyerte. Nagyon tehetséges játékos volt."
Matic zökkenõmentesen csatlakozott a Unitedhez, mely kiválóan kezdte az új szezont és Vidic szerint a középpályás tapasztalata döntõ jelentõséggel bírhatnak a bajnoki címért folyó harc során.
"Hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, mint Michael Carrick, aki a klub nagyszerû játékosa" - folytatta Vida. "Michael már 36 éves, Nemanja fiatalabb, õ 29, de õ is rendkívül tapasztalt. Nagy kluboknál volt, a Benficánál és Chelsea-nél, ahol címeket nyert."

"Nem sok játékos maradt az Old Traffordon, akik korábban nyertek már címeket, így ez a gyõztes mentalitás nagyon fontos, mert ez nem csak egy nagyon sikeres menedzsertõl jöhet. Nemanja már megtapasztalta ezt és tudja, milyen az, amikor nõ a nyomás a bajnoki harc során."
"Õ egy nagyon jó igazolásunk. Top játékos a posztján és meglepett, hogy Antonio Conte elengedte õt. A legtöbb meccsükön játszott az elõzõ szezonban és igazán jól szerepelt, így nem számítottam arra, hogy eladják az egyik legnagyobb riválisuknak. Az, ahogyan az elsõ meccseken játszott, azt sugallja, õ egy United játékos."
Nyilvánvalóan így vannak ezzel a szurkolók is, akik Vidic-rõl szerzett szurkolói dalukat már Matic-nak is énekelték, aminek nagyon örül a korábbi hátvéd.
"Nagyon örülök, hogy a United megszerezte õt. Elõször is azért, mert szerintem egy kiváló játékos és személyiség, másodszor pedig azért, mert Szerbiából jött és Nemanjának hívják - ezek nagyon jó tulajdonságok! Hallottam, hogy a szurkolók neki is énekelték a dalom. Imádom azt a dalt, különleges volt számomra és remélem, hogy Nemanja jól teszi a dolgát és a drukkerek neki is éneklik majd azt a dalt."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Everton vs Manchester United
Premier League 3. fordulóHill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
Premier League 2. forduló
Old Trafford
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
2026-08-08 17:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 3 | 7 | 2 | +5 | 9 |
| 2 | Hull City | 3 | 3 | 0 | +3 | 7 |
| 3 | Arsenal | 2 | 4 | 0 | +4 | 6 |
| 4 | Chelsea | 2 | 7 | 5 | +2 | 6 |
| 5 | Brentford | 3 | 5 | 2 | +3 | 5 |
| 6 | Liverpool | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 7 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 8 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 3 | 8 | 5 | +3 | 4 |
| 10 | Everton | 2 | 3 | 1 | +2 | 4 |
| 11 | Sunderland | 3 | 3 | 3 | 0 | 4 |
| 12 | Manchester United | 2 | 5 | 4 | +1 | 3 |
| 13 | Crystal Palace | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 14 | Ipswich Town | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 15 | Bournemouth | 3 | 4 | 5 | -1 | 2 |
| 16 | Nottingham Forest | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
| 17 | Tottenham | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 18 | Aston Villa | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 19 | Fulham | 3 | 4 | 7 | -3 | 0 |
| 20 | Coventry City | 3 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Everton - Manchester United
Premier League, 3. forduló