Tuanzebe egyre érettebb
Axel Tuanzebe úgy érzi, sokat fejlődött a játéka és az, hogy több időt tölt az első csapattal, érettebb játékossá tette őt.
A 19 éves labdarúgó elutazhatott a nyári túrára és bár hátproblémája miatt a szezon eleje kiesett neki, az előző héten elrepülhetett a csapattal Moszkvába, ahol Bajnokok Ligája meccset nyert meg a United 4-1-re.
Tuanzebe a közelmúltban interjút adott az MUTV-nek, melyben említést tett eddigi fejlődéséről és arról, miként akar tanulni a jövőben is.
"Azt mondanám, érettebb lettem és a stílusom is érettebbé vált. Úgy vélem, jobb döntéseket hozok most azáltal, hogy megtanulom a csapatot előtérbe tenni önmagammal szemben" - magyarázta a fiatal. "Ez hatalmas része annak, hogy a keretbe kerüljek, hiszen minden, amit teszel arról szól, hogy próbálsz a csapatnak segíteni."
"Már több mint fél szezon óta vagyok az első kerettel és folyamatos a tanulás. Nincs olyan pont, amikor már nem tanulsz többet, ez mindig egy folyamatos út. A moszkvai utazás egy óriási élmény volt és a felkészülés egy másabb módja, mert hosszabb ideig ott voltunk, ott edzettünk, így apró dolgokat szerzel magadnak."
Tuanzebe még nem játszott a nagyok között ebben a szezonban, de az orosz fővárosban leülhetett a kispadra. Lelkes megfigyelője volt a Vörös Ördögök kiváló szezonkezdésének és nagyon dicsérte új csapattársát, Romelu Lukakut.
"A szezon rajtja óta minden teljesítmény nagyon jó volt. Ez a felkészülési időszakból épült fel és ha ez folytatódik, hozzátéve azt a fajta testvériességet, ami a csapatot jellemzi, úgy olyanok leszünk, akikre oda kell figyelni."
"Mindenki örül. A menedzser forgatja a csapatot, játékosok kerülnek ki és be és szuper eredményeket hoztunk."
"Romelu csodálatos volt számunkra" - folytatta Axel. "Kiválóan beilleszkedett. Hét nyelven beszél, így a keret minden tagjával képes kölcsönhatásba kerülni. Nagy inspirációt jelent nekünk és remek példakép. Egy igazán jó srác, a pályán kívül is beszél mindenkivel, ami szerintem nagyszerű tulajdonsága."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs West Ham
Premier League 36. fordulóOld Trafford
2025-05-11 15:15
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzés
Old Trafford
2025-05-08 21:00
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
2025-04-20 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 35 | 67 | 43 | +24 | 64 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Nottingham Forest | 35 | 54 | 42 | +12 | 61 |
7 | Aston Villa | 35 | 55 | 49 | +6 | 60 |
8 | Bournemouth | 35 | 55 | 42 | +13 | 53 |
9 | Brentford | 35 | 62 | 53 | +9 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 57 | 56 | +1 | 52 |
11 | Fulham | 35 | 50 | 47 | +3 | 51 |
12 | Crystal Palace | 35 | 44 | 48 | -4 | 46 |
13 | Wolves | 35 | 51 | 62 | -11 | 41 |
14 | Everton | 35 | 36 | 43 | -7 | 39 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 35 | 35 | 76 | -41 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 35 | 25 | 82 | -57 | 11 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - West Ham United
Premier League 36. forduló, ÉLŐ