Matic a Liverpool elleni felkészülésről

A Manchester Unitednél már gőzerővel készülnek a holnapi, Liverpool elleni Premier League rangadóra, állítja a csapat középpályása, Nemanja Matic.


A világbajnoki selejtezősorozat lezárulását követően az Anfieldre látogat José Mourinho legénysége, akik önbizalommal telve várhatják a mérkőzést, köszönhetően eddigi parádés formájuknak a 2017/18-as szezonban.

 

A Vörös Ördögök a megszerezhető 21 pontból 19 egységet begyűjtöttek a Premier League-ben, amellyel holtversenyben vezetik a bajnoki tabellát a városi rivális Manchester City-vel. Eközben a Liverpool 7 forduló után hetedik helyet foglalja el, 12 ponttal.

 

Matic a szezon első két hónapja során kulcsjátékosává avanzsált Mourinho gépezetének, a szerb szűrő pedig elárulta, aprólékos, minden részletre kiterjedő felkészülést folytatnak a nagy jelentőségű szombat kora délutáni mérkőzésre. 

 

"Nagyon jól felkészültünk" - kezdte Matic a MUTV-nek.

 

"A menedzser számos videót mutatott nekünk arról, hogy mire számíthatunk a Liverpooltól, és mit kell tennünk azért, hogy megállítsuk őket, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy készen fogunk állni ellenük."

 

"Ez olyan, mint minden másik mérkőzésen - 90 percig koncentrálnunk kell, a legapróbb részletekre is oda kell figyelnünk, mert az ellenfelünk nagyon veszélyes lehet."

 

"Nagyon fontos, hogy a mérkőzés minden egyes szakaszában tudjuk, mit kell tennünk. A legkisebb hiba is megtorlásra kerülhet, úgyhogy kulcsszerep hárul majd a koncentrációnkra, de természetesen a gólszerzési képességeinket is meg kell majd csillantanunk a siker érdekében."

 

 

A Liverpool játéka már évek óta leginkább a magas intenzitású letámadásról és a gyors mérkőzés kezdésről szól, amelyet a szezon elején az Arsenal a saját bőrén is tapasztalhatott, de Matic szerint csapata minden olyan eszközzel rendelkezik, amellyel tompíthatják a Mersey-partiak fegyvereit.

 

"Ők mindig gólokat akarnak szerezni az első 10-15 percben" - tette hozzá.

 

"Erre készen kell állnunk, és ezzel együtt nagyon agresszívnek kell lennünk, amikor ezzel szembesülünk majd."

 

"Játszottam már néhányszor az Anfielden, és mindig ilyen játékkal próbálkoznak, de mi megfelelő minőséget képviselünk ahhoz, hogy megtudjuk állítani őket. Ez egy nagy rangadó, amely nagyon különleges mindkét csapat szurkolói számára, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy élvezni fogják a mérkőzést és az utolsó pillanatig támogatni fognak minket. Természetesen mi azon leszünk majd, hogy boldoggá tegyük őket."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Liverpool - Manchester United ÉLŐ

Premier League 8. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!