U23: Sunderland 0-1 United
A Manchester United U23-as csapata visszatért a győzelem útjára, miután vasárnap kemény küzdelemben, idegenben legyőzte a Sunderlandet.
Ez volt Ricky Sbragia csapatának első győzelme a nyitó forduló óta, ahol szintén Demetri Mitchell góljával nyertek 1-0-ra a Vörös Ördögök. A siker egy hét bajnoki óta tartó nyeretlenségi sorozatnak vetett véget.
Kellemes napsütéses idő fogadta a csapatokat északkeleten, ami teljes kontrasztot mutatott a 24 órával korábban az U18-asok által manchesteri Aon Traning Complexben lejátszott, United által 2-1-re megnyert mérkőzés időjárásával.
Sbragia tanítványai minden bizonnyal meg szerettek volna állni az elmúlt hetek eredményei okozta lejtőn, ennek megfelelően elég elszántan kezdték a találkozót: a szélső hátvéd Joe Riley egy távoli lövéssel már a harmadik percben próbára tette a Fekete Macskák hálóőrét, de Michael Waud állta a sarat.
A mérkőzés korai szakaszának oroszlánrészét amolyan adok-kapok játék alkotta, melyben a fekete mezben és fehér nadrágban játszó United nagy elszántságot produkált. Bár igazi helyzet egyik kapu előtt sem alakult ki, de Riley és Mitchell szélen való hatékony elfutásaival a vendégek játékában volt benne inkább a gól.

Kieran O’Hara sem unatkozott a United kapujában, a Sunderland csatára, Joel Asoro néhány alkalommal is veszélyeztetett, de a kapus mindig magabiztosan hárított.
Indy Boonen alighanem csalódott volt, amikor a 34. percben Zachary Dearnley jobbról érkező beadását követően közel állt a vezető gól megszerzéséhez, azonban a kapáslövése éppen csak, de fölé szállt. Ennél fogva az élénk, nagy iramú összecsapás a félidőhöz közeledve góltalan maradt.
A második játékrész elején a United nagyobb iramba kapcsolt. A 49. percben Mitchell cselezte be magát Owen Gamble mellett a tizenhatoson belülre, a Sunderland hátvédje pedig földre vitte. A játékvezető nem tétovázott, egyből a tizenegyespontra mutatott, valamint sárgalapot mutatott fel Gamble számára. A büntetőt maga a sértett értékesítette.
A gól azonnali válaszra sarkallta a hazai csapatot, előbb Gamble majd Luke Molyneux próbált szerencsét egy-egy távoli lövéssel. Noha a mérkőzés végéig a Sunderland harcolt az egyenlítésért és a United próbálta növelni az előnyt, Mitchell tizenegyese jelentette a különbséget a két kieső helyen álló csapat rangadóján. A győzelem ellenére a United maradt a sereghajtó, utolsó helyen, viszont a 7. helyen tanyázó városi rivális csupán 1 ponttal előzi meg az alsóház többi csapatát.
Premier League 2 | Eppleton Colliery Welfare Ground | Gólszerző: Mitchell 49’ (büntető)
United: O’Hara; Riley, Ercolani, Williams R-S., Mitchell; Sang, Whelan, Scott (McIntosh-Buffonge 85); Dearnley, Boonen, Kehinde
Nem használt cserék: Tanner, Johnstone M., Hamilton, Bohui.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 9 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 10 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 11 | Sunderland | 23 | 24 | 26 | -2 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 23 | 25 | 44 | -19 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |